Hírek

Kínai film az igazmondó kapszuláról – Guidance előzetes

Iráni születésű, Kínában élő Neysan Sobhani rendezte sci-fi thriller debütál júniusban. A Guidance Pekingben forgott kínai színészekkel, de júniusban nemzetközi színtéren is bemutatkozik.

Idén júniusban az amerikai közönség elé kerül egy kínai gyártású film. Az Guidance című kínai sci-fi június 17-től lesz elérhető a VOD-on. A rendező Neysan Sobhani, akit leginkább videóklipjei kapcsán ismerhetünk. Neysan Sobhani iráni szülőktől származik, és a világ számos pontján élt már, 2009-ben Kínában telepedett le. 2013-ban Dimensions című rövidfilmjével mutatkozott be rendezőként.

Ezután Sobhani nagyjátékfilmet szeretett volna készíteni a kifürkészhetetlen kínai filmpiac minden kihívása ellenére.

Négy év munkája 2,5 millió jüan (390 000 USD) elköltése után Sobhani elérte a lehetetlent, és megszerezte a filmjéhez a nyilvános vetítési engedélyt. A Guidance a nem túl távoli jövőben játszódik. A főszereplő Su Jie, egy híres tudós fia, aki döntő szerepet játszott az egész világot sújtó háborúban, és ezzel nem kis befolyással volt az emberiség jövőjére. Tíz évvel később Su, akiből szintén tudós lesz, feltalálja a Guidance-t, vagyis egy olyan nano-technológiát, amely az emberi testbe kerülve felismeri az illető „igazi” gondolatait.

A film egy egy fiatal pár történetét követi, akik úgy döntenek, hogy egy hétvégi nyaralás során kipróbálják az igazmondó kapszulát.

Kínában nem volt jó a film fogadtatása, a film egyszerre sci-fi és arthouse, túlságosan új és innovatív a kínai közönség és a kínai filmipar számára. A vetítés után a nézők közül sokan döbbentek és zavarodottak voltak. Júniusban kiderül, milyen fogadtatás éri Amerikában.

A film társszerzője Anders R. Fransson volt, a főszereplők pedig Sun Jia, Harry Song és Francesco Chen.

Keleti Léda

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!