Hírek

A Kincsem operatőrét választották az év legjobbjának az Aranyszem Fesztiválon

MTI Fotó: Kallos Bea
A Blaskovich Ernő szerepét alakító Nagy Ervin (középen)

A Kincsem című kalandfilmet fényképező Szatmári Pétert választották az év operatőrének az Aranyszem Operatőr Fesztiválon – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a fesztiválon 10 kategóriában 81 film versenyzett, a díjakat péntek este adták át a Dover házban, Budapesten. A Legenda-díjat Andor Tamásnak ítélték, aki közvetlen alkotótársa volt többek között Bacsó Péternek, Schiffer Pálnak, Makk Károlynak, Mészáros Mártának és Dobray Györgynek is.

A 10 ezer euró értékű (3,09 millió forint) kameracsomaggal járó év operatőre elismerés mellett az Illés György-Arriszem-díjat is a Kincsem operatőre, Szatmári Péter kapta.

A Magyar Operatőrök Társasága (HSC) elnökéből, Koltai Lajosból, valamint Kardos Sándorból, Papp Ferencből, Nagy Andrásból, Csukás Sándorból és Novák Emilből álló zsűri döntése szerint a játékfilm kategóriában Herbai Máté bizonyult a legjobbnak Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjéért, Nagy Marcellt a F.É.SZ.E.K. című zenés klip fényképezéséért díjazták, a reklámfilmek kategóriában Hartung Dávid kapott elismerést.

Sásdi Zsolt a Budapest Inferno – A Molnár János-barlang titka című ismeretterjesztő filmért kapott díjat, a dramatizált dokumentumfilmeknél Nemes Tibor nyert a Soul Exodus című alkotással. A diák kategória győztese a Földiek című film fényképezéséért idén Gyuricza Mátyás lett, aki céges támogatóknak köszönhetően 60 ezer dollár értékű (16,6 millió forint) kameracsomagot nyert.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának jóvoltából immár harmadik alkalommal öt kategória – dokumentumfilm, kisjátékfilm, a természetfilm, tévéfilm, ismeretterjesztő film – nyertesei összesen kétmillió forint összegű pénzdíjban részesültek. A dokumentumfilmeknél Pataki Ádám a Mi ez a cirkusz? című alkotással nyert, a természetfilmek versenyében Olma Frigyes Gemenc – Árterek világa bizonyult legjobbnak, a tévéfilm kategóriában Dévényi Zoltán kapott díjat a Szürke senkik operatőri munkálataiért, a legjobb kisjátékfilmnek járó díjat Dobóczi Balázs vitte el az Esti dal című alkotás fényképezéséért.

A díjátadón bejelentették azt is, hogy a HSC az európai operatőrszövetség (IMAGO) idén először megszervezett versenyébe a Szabó Gábor fényképezte A martfűi rémet, valamint a Nagy András operatőri munkájával készült Félvilág című filmet nevezi a játékfilm kategóriában. A tévéfilmek közül Csukás Sándor Memo, a dokumentumfilmeknél a Nemes Tibor fényképezte Soul Exodus című alkotás indulhat a versenyen – olvasható a közleményben.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com