Hírek

Kiosztották a 19. pozsonyi filmszemle fődíját

A férfiak nem sírnak (Muskarci ne placu) című bosnyák-szlovén-német-horvát koprodukció nyerte a 19. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál (BAIFF) fődíját.

Alen Drljevic bemutatkozó filmje, amely a délszláv háború utójátékán keresztül a megbocsátás témáját járja körbe, erőteljes dráma. Arról szól, hogy miként próbál túllépni a háború traumáján a konfliktusban ellentétes oldalakon álló férfiak egy csoportja két évtizeddel a háború után egy csoportterápián.

A zsűri a fődíj odaítélésekor a filmben megjelenő színészgárda “rendkívül erős és inspiratív” színészi teljesítményét értékelte, valamint azt is, hogy a mű milyen mértékben tudta átadni fő gondolatát, a megbocsátás és a megbékélés szükségességét. Mivel a Szarajevóban született forgatókönyvíró-rendező rendezése idén Karlovy Varyban már megkapta a zsűri különdíját, a mostani már a második hasonló elismerés, amelyet a film elnyert.

A pozsonyi filmszemle zsűrije a legjobb rendezésért járó díjat szintén egy debütáló fiatalnak, egy iraki származású rendezőnőnek ítélte oda. Soleen Yusef Ház tető nélkül (Haus ohne Dach) című filmjében három – Irakban született, de Németországban felnőtt – testvér történetét meséli el, akik édesanyjuk temetése okán térnek haza.

A legjobb női szereplőnek járó díjat Laetitia Dosch kapta a Paula (Jeune femme) című francia-belga koprodukciós filmben nyújtott alakításáért, amelyben egy szakítás után egyedül maradt nőt alakít.

A legjobb férfi főszereplőnek odaítélt díjat pedig Navid Muhamadzadeh vihette haza a Dátum és aláírás nélkül (Bedoune Tarikh, Bedoune Emza) című iráni filmben nyújtott játékáért. Ez a film nyerte a filmkritikusok szövetségének (FIPRESCI) díját is.

A pozsonyi nemzetközi filmszemle az egyik legismertebbnek és leglátogatottabb Szlovákiában. A fesztivál idei évadának középpontjában a filmszínészet témakörének új megközelítésből való láttatása állt. A nyolc napon át tartó, csütörtökön befejeződő fesztiválon közel száz filmet mutattak be tíz programszekcióban.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya