Hírek

Balhé miatt kirúgtak egy színészt Ridley Scott sorozatából

A Better Call Saul színésze, Michael Mando elhagyta az Apple TV+ sorozatot, és már a helyettesítőjét is megtalálták – írja a The Hollywood Reporter.

Egy forgatási incidens miatt kellett távoznia Michael Mandónak a Sinking Spring című sorozat forgatásáról. A Better Call Saulból is ismert színész így egy presztízsmunkának tűnő projektet bukott el, amelyhez nem más, mint Ridley Scott neve is társul, aki executive producerként vesz rész a széria elkészültében. Mando eredetileg végig szerepelt volna a nyolc részben, azonban a hírek szerint egyik színészkollégájával összetűzésbe került. Az Apple nem részletezte az esetet,

viszont bejelentették, hogy a Narcos sztárja, Wagner Moura veszi át a távozó színész szerepét.

A Sinking Spring olyan bűnözőkről szól, akik miközben drogelhárítási ügynökökként álcázzák magukat, kirabolnak egy házat, amely a keleti part legnagyobb kábítószer rejtekhelyeként funkcionál. A főszerepben Brian Tyree Henry áll, aki idén A kiút című filmben nyújtott alakításáért Oscar-jelölést kapott.

Michael Mando IMDb-adatlapja alapján a Sinking Spring volt egyetlen jelenleg készülő projektje, így egyelőre nem tudni, miben láthatjuk legközelebb a tavaly befejeződött Better Call Saul után.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com