Hírek

Kisfilmekből álló válogatásokat visz moziforgalmazásba a Film Farm

A Film Farm elnevezésű projekt a kisfilm műfajára szeretné ráirányítani a nézők figyelmét egy kilenc alkotásból álló válogatással, amelyet csütörtöktől országszerte számos moziban láthat a közönség.

Film Farm elnevezésű projektjét azért hozta létre Borsos Miklós, a koncepció kidolgozója és megvalósítója, hogy megismertesse a rövidfilmet mint műfajt a szélesebb közönséggel egy egészen újfajta mozis élményen keresztül – olvasható a projekt kommunikációjával megbízott ügynökség közleményében.

Ehhez kiemelten fontos volt a válogatásnál, hogy mindenki által érthető és élvezhető, valamint magas színvonalú darabok kerüljenek egymás mellé.

A kilenc film között láthatja a közönség Barcsai Bálintnak az első magyar holdra szállásról szóló, 035′ című filmjét, majd Szupermosás címmel Gergely Zoltán egy éjszakai autómosóról szóló alkotását. Ezt követi Madarász Isti Előbb-Utóbb című második világháborús thrillere, de látható lesz Lóth Balázs Epilógus című filmje és Géczy Dávid Győztes című alkotása is. Sújtólég címmel Borsos Miklós filmjét, majd Nyíri Kovács István és Borsos Miklós egy rejtélyes hajnali telefonhívásról szóló közös alkotását ismerheti meg a közönség Rend a lelke címmel, majd Glaser Kati Három nagymamám volt című animációja lesz látható. A sort Szirmai Márton Szalontüdő című alkotása zárja.

A filmek közül a 035′-öt, az Epilógust, valamint a Három nagymamám volt című munkákat fesztiválokon kívül máshol még nem láthatta a közönség, a Sújtólég és a Rend a lelke pedig ebben az összeállításban debütál.

Csütörtöktől a Budapest Film mozitermeiben, az Uránia moziban, valamint Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen, Sopronban, Salgótarjánban is vetítik a filmet, de a lista a szervezők közleménye szerint folyamatosan bővül.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com