Hírek

Klasszikus és kultfilmek vetítésével újra nyit a Bem Mozi

1245928267_bem_moziKlasszikus és kultfilmek vetítésével újra kinyit a 108 éves fővárosi Bem Mozi. Az elmúlt évtizedek legjobb alkotásait eredeti nyelvű, 35 milliméteres mozikópiákról láthatja majd a közönség – mondta el Szomszéd Gergő, a vetítések szervezője.

Hozzátette: a vetítésekre a 2009-ben bezárt mozi jelenlegi üzemeltetője, egy magánszemély adott engedélyt. Az újranyitáshoz rendbe hozták a mozitermet, felújították a régi vetítőgépeket is. Kezdetben heti 1-1 film vetítését tervezik, amennyiben igény mutatkozik rá, tovább is bővítik majd a kínálatot.

Szomszéd Gergő, aki nagy mozirajongóként több éve kezdett helyszínt keresni Magyarország első repertory mozijának, azaz kizárólag klasszikusokat vetítő filmszínházának, úgy fogalmazott, a 35 milliméteres filmméret valódi érdekesség, mivel ma már nagyon ritka, hogy ilyen formátumban készüljenek új alkotások (a kevés kivétel egyike az Oscar-díjra is jelölt Saul fia).

Az első vetítéseken – január 21. és 23. között – Sergio Leone klasszikusa, A Jó, a Rossz és a Csúf című westernfilm lesz látható, amelyet éppen ötven éve mutattak be. A szervezők jövőbeli tervei között éjféli filmek, double feature és trilógiavetítések, valamint tematikus mozimaratonok is szerepelnek. Szomszéd Gergő egyelőre egy pár száz fős érdeklődői körre számít, amelyet a régi filmek szerelmesei és a Bem Mozi régi törzsközönsége tehet ki.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com