Hírek

4 nap alatt több mint 60 000-en látták a Kojot című filmet online

A Kojot című filmet maga a forgalmazó tette online elérhetővé a Magyar Filmhét idejére, ahonnan korábban visszavonta a film nevezését. Egy magyar film forgalmazásának különös története.

A Kojot a tavalyi év egyik meglepetés filmje volt. Nagy visszhangot nem vert, ami nagyrészt abból adódik, hogy kevesen látták, ám aki mégis látta, többnyire dicsérte. A Filmtekercs.hu a 2017-ben bemutatott közel 300 alkotás közül beválogatta a legjobb 20-ba!

„A Kojot méltatlanul kevés ideig volt a mozik műsorán, pedig Kostyál Márk mozija nemzetközi összevetésben is állja a sarat: nemes egyszerűséggel az utóbbi évek egyik legerősebb magyar zsánerfilmje.” (Molnár Kata Orsolya)

Sokan úgy vélik, hogy nem nagyon lehetett hallani erről a filmről, ám a Kojot forgalmazója, a HungariCom nem így gondolja, szerintük a nézőközönséget nem érdekelte a Kojot: „A Film 2017. február 6-án elővetítéssel nyitott Debrecenben, az Apolló moziban a Magyar Filmszüret záró vetítéseként. A film 2017. február 16.-ától került moziforgalmazásba, 24 budapesti és vidéki mozi játszotta, majd 2017 márciusától mozin kívüli forgalmazási platformokat biztosítottunk a Film számára, hogy az mindenki számára minél szélesebb körben elérhető legyen. (…)

Tekintve, hogy a fenti platformokkal a nézőközönség nagy része legnagyobb sajnálatunkra nem élt, ezért ezúttal szeretnénk biztosítani mindenki számára, hogy a filmet megnézhesse, ingyenesen.” – Részlet Helmeczy Dorottya közleményéből.

Pedig a film sikerét a Magyar Filmkritikusok is elismerték, ugyanis két díjat is kapott: Kostyál Márk a legjobb elsőfilmesnek járó díjat, Mátray Lászlónak pedig a legjobb epizódszereplő díját.

A fordulat akkor következett be, amikor kiderült, hogy a Kojot nem lesz ott a Magyar Filmhéten, ugyanis a film gyártója, a Megafilm a nevezését visszavonta. Ugyan a mai napig nem tisztázott, hogy miért. A Megafilm következő lépésként feltöltötte a teljes filmet a Youtube-ra: „Kedves Követőink! A nagy érdeklődésre való tekintettel a Kojot film gyártójának weboldalán elérhetővé tesszük ingyenesen a teljes filmet. Jó szórakozást kíván hozzá a Megafilm.”

Erre aztán végleg elszabadultak az indulatok, igaz nem tudunk olyan porban verekedésről, mint amit a filmben láthatunk, de online fórumokon többen hangot adtak nem-tetszésüknek.

„Nem sokkal ezelőtt Kálomistáék aztán kitették a filmet a YouTube-ra, ahol már bárki megnézheti, ahonnan bárki leszedheti, vetítheti stb. De micsoda gátlástalanság ez?! Egy háromszázmilliós közpénz finanszírozásból készült filmmel ezt tenni már valóban bűncselekmény.” – Részlet Janisch Attila rendező nyilvános Facebook-posztjából.

Printscreen 2018/02/11

Maga a film rendezője, Kostyál Márk pedig ezt a posztot közölte saját facebook oldalán: „Ma a KOJOT gyártója álszent, hazug, bosszúszomjas, egyben mérhetetlenül pitiáner dolgot tett. Leszarta a filmet a kezdetektől, nem engedte a Magyar Filmhétre, de általuk okos riposztnak gondolva feltöltötték a YouTube-ra. Ezzel alázva meg mindazt, amiért annyit küzdöttünk! Kiderült mennyit érnek. Szakmaiatlan, dilettáns húzásuk ékes bizonyítéka annak, hogy nem szabad velük senkinek sem dolgozni!” A Kojot című film kapcsán korábban ezt nyilatkozta a rendező: „Amikor a filmet elkezdtem csinálni, az volt a mottóm, hogy nem lehetsz az életedben menekülő állat.”

A film mindezek mellett pedig hirtelen iszonyat nézetté vált. Négy nap alatt több mint 60 000-en nézték meg.

A kommentelők nagy része arról számolt be, hogy a film akad, mások jelezték, hogy rendben lement. A hangminőség kétségtelenül korlátozott, illetve közel sem egy moziélmény ez az online verzió. Arról nem is beszélve, hogy nem történt jegyeladás. A Kojot kemény film és egy igencsak jól sikerült magyar alkotás. Ez a forgalmazási történet pedig példa nélküli eset.

 

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket, 2010 óta a Filmtekercs.hu szerzője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com