Hírek

Kórházba került John Singleton, a Fekete vidék rendezője

Az 51 éves John Singleton maga jelentkezett be a kórházba, mert fájlalta a lábát.

A Fekete vidék című filmért 1992-ben Oscar-díjra jelölték John Singletont. Az író-rendezőnek ez volt az első és egyetlen alkotása, ami jelölve volt ezen az átadón. Karrierje során nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az afroamerikai közösség problémáit mozivásznon tárja fel. Központi témái a rasszizmus, a drog és a felelősség kérdése. Persze el is távolodott ezektől a témáktól és olyan akciófilmeket is készített, mint a Halálosabb iramban vagy a Négy tesó. Jelenleg egy tévésorozat, a Fehér hó (Snowfall) alkotásával lett sikeres – már a 3. évad készül belőle.

Singletonnál stroke-ot állapítottak meg, miután befeküdt a kórházba.

Szerencsére csak egy kisebb fajtáját szenvedte el Singleton, és mindenképp előnyére válhat, hogy hamar észrevette és szakemberekhez fordult. A nyilatkozatok alapján nem beszélhetünk komoly agyi károsodásról, de jelenleg azt is ellensúlyozni kell, ami kialakult.

John Singleton a Fekete vidék forgatásán

A családja teljes diszkréciót kért, az FX Network közleményében pedig az alábbit nyilatkozta: „Szomorúan értesültünk John állapotáról, de azt is tudjuk, hogy ő egy igazi harcos.”

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com