Hírek

Kristen Stewart bámulatosan hozza Diana hercegnőt – Spencer előzetes

Spencer-Kristen-Stewart

Előzetes érkezett Diana hercegnő életrajzi filmjéből. A Spencer főszereplője Kristen Stewart, aki eggyé vált az ikonikus szereppel.

Egy rövid betekintőt kaptunk a Diana hercegnő életréről szóló Spencer című filmhez. A film azt a karácsonyi időszakot mutatja be, amikor Diana úgy döntött, elhagyja férjét és vele a királyi családot.

Az előzetes a mindent körülvevő köd miatt igazán komor hangulatot, a színészi játék szerint pedig feszültséget ígér. Láthatjuk, ahogy előkészítik a királyi család hétvégéjét a norfolki Sandringham birtokon, és ahogy Diana mindettől a fürdőszobába menekül.

E héten korábban a Neon CinemaCon rendezvényén az ottlévők az előzetes mellett további részletet is láthattak a filmből. A Deadline beszámolója szerint a bővített előzetesben Diana és Károly herceg beszélgetnek a rájuk irányuló médiafigyelemről.

„Kettőnek kell lenni belőled. Kettő van belőlem is. Az igazi és az, akiről a képeket készítik. Feladatot kaptunk, ehhez meg kell tennie a testednek azokat a dolgokat, amiket gyűlölsz” – mondja Károly a megismert jelenetben, majd úgy folytatja: „Az országért, az emberekért… Nem akarják, hogy mi emberek legyünk. Bocsánat, azt hittem tudod.”

Ha az előzetes nem lenne elég, ez a toxikus kapcsolatot sejtető pár mondat megmutatja, mire is számítsunk a Spencer képsorain.

A filmet a 2016-os Jackie-t direktoráló Pablo Larraín rendezte, a forgatókönyvét a Birmingham bandája kreátora, Steven Knight írta. Károly herceg szerepét Jack Farthingra osztották. További szerepekben Timothy Spall, Sally Hawkins, Sean Harris, Olga Hellsing és Thomas Douglas látható.

Kristen Stewart elmondta, hogy félelmetes volt Diana hercegnőt eljátszania, hiszen az ő hangját jól ismerik az emberek. A színésznő szerint „ez az egyik legszomorúbb történet, ami valaha létezett. Nem csak eljátszani akarom Dianát, meg akarom teljesen ismerni. Nem voltam ilyen izgatott szerep miatt hosszú idő óta.”

A Spencer premierjét az Egyesült Királyságban november 5-re tervezik. Reméljük a magyarországi premier sem várat sokat magára.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com