Hírek

A Legendás állatok Brazíliában folytatódik

J.K. Rowling újabb országba kalauzolja el a Harry Potter világának rajongóit. Ezúttal Dél-Amerika a cél.

Hamarosan kezdődik a Legendás állatok harmadik részének forgatása. A Kowalskit alakító Dan Fogler szerint februárban indul a munka. Az első és második rész között két év telt el, most pedig három esztendőt kell várnunk. Fogler ezt azzal igazolta, hogy az új film sokkal nagyobb szabású, mint a korábbiak együttvéve:

„Amit tudok, hogy J.K. megállás nélkül ír, és amit leadott, azzal nagyon elégedettek voltak. Mi pedig csak várunk a forgatókönyvre.”

Fogler nyilatkozatából kiderül, hogy a stáb Brazíliában forgat majd. A történet tehát New York és Párizs után egy újabb nagyváros, Rio de Janeiro mágikus oldalát is felfedi a muglik előtt. A Grindelwald bűntetteiből szinte mindenki visszatér, így Eddie Redmayne, Katherine Waterston, Johnny Depp, Jude Law és Ezra Miller biztosan látható lesz. Utóbbi állítólag fontosabb szerepet kap, és ez nem meglepő, hiszen az előző film fordulataként kiderült származása nem kis dió.

legendás állatok

Ami probléma lehet, hogy a Warner Bros. sorozata a második résszel gyengébben teljesített a kasszáknál. Az első világszerte 814 milliót kaszált, míg a folytatás csupán 635-öt – ezen persze nincs mit szégyenkezni, de ha a sorozat nem fékezi a zuhanó tendenciát, könnyen lehet, hogy nem telik ki az öt epizód. Nem is beszélve arról, hogy a filmek közel sem hozzák azt a kritikai elismerést, amit a Potter-filmek.

A Legendás állatok folytatása 2021. november 21-én debütál külföldön.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Ráadás és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek – az igényes blockbusterek mellett.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..