Hírek

Lengyel sztárokkal jön a 25. Lengyel Fimtavasz

Immár 25. alkalommal rendezik meg Magyarországon a Lengyel Filmtavaszt a budapesti Lengyel Intézet szervezésében. Május 9-től 15-ig a fővárosi Művész moziban, valamint Debrecenben és Szegeden lesznek vetítések, több sztár is hazánkba látogat.

„Az idei rendezvény számos évfordulóhoz kötődik. A kínálatban tükröződik, hogy nyolcvan évvel ezelőtt tört ki a második világháború. Arról is megemlékezünk, hogy az akkori történések előtt négy hónappal, 1939. május 24-én megalakult a budapesti Lengyel Intézet, amely a legrégebbi külföldi kulturális intézet Magyarországon, egyben az első lengyel intézet szerte a világon” – mondta Joanna Urbanska, a budapesti Lengyel Intézet igazgatója.

Mint megjegyezte, nagyszabású, látványos eseménysorozattal készülnek; a Lengyel Filmtavasz fő helyszíne a budapesti Művész mozi, ahol a lengyel filmművészet régi és újabb alkotásai egyaránt láthatóak lesznek.

„A szemle A 303-as repülőszázad – Igaz történet című film vetítésével kezdődik május 9-én. A mű azoknak a lengyel pilótáknak állít emléket, akik a második világháború alatt bravúros légi csatákat vívtak a Nagy-Britanniát megtámadó német légierővel. Ezzel megakadályozták a német hadsereg angliai partraszállását. Május 10-én díszvendégünk, Krzysztof Zanussi rendező legújabb filmjét, a Faust-mítoszt feldolgozó lélektani drámát, az Étert vetítjük, ennek egyik szereplője László Zsolt” – fejtette ki Joanna Urbanska.

Elmondta, hogy az ötven évvel ezelőtt elhunyt Krzysztof Komeda zeneszerzőre is emlékezni fognak. A lengyel dzsessz kultikus alakja Hollywoodban is sokat dolgozott, előtte ő írta a zenéjét Roman Polanski és Andrzej Wajda több fiatalkori filmjének. Utóbbiak közül a rendezvényen levetítik Wajda Ártatlan varázslók (1960), valamint Polanski Két ember szekrénnyel (1958) és a Kés a vízben (1962) című mozijait.

A Lengyel Filmtavasz díszvendége lesz Grazyna Blecka-Kolska színésznő, a Megkegyelmezés című film főszereplője (május 15-én vetítik) és Olgierd Lukaszewicz, a 35 évvel ezelőtt bemutatott Szexmisszió főszereplője (Kutya-macska barátság című filmjét május 13-án vetítik). Valamint az említett korai Polanski-film, a Kés a vízben szereplője, a 80 éves Zygmunt Malanowicz.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com