Hírek

Liam Neesont hamarosan ismét akcióhősként láthatjuk

Liam Neeson hamarosan a Robert Lorenz rendezésében készülő The Minuteman című filmben tér vissza a filmvászonra – adta hírül a The Hollywood Reporter .  

Az eddigi tervek szerint a film forgatása szeptemberben kezdődik. Lorenz, aki korábban számos Clint Estwood-film producere volt, most társszerzőként a készülő film forgatókönyvét is jegyzi Danny Kravitzcal és Chris Charlesszal. Az akcióhősként visszatérő Liam Neeson a filmben egy leszerelt vietnami veteránt alakít, aki védelmébe vesz egy fiatal fiút, akit egy bűnbanda üldöz. A Voltage Pictures a Minuteman nemzetközi forgalmazási jogait a cannes-i filmfesztivál vásárán kínálja eladásra.

A Minuteman nagyon is jól jön most Neesonnak, akinek a közelmúltban magyarázkodnia kellett egy interjúban homályosan fogalmazott mondatáért, amiért is rasszistának bélyegezték. Többször is bocsánatot kért már azóta, ám még az is benne volt a pakliban, hogy ez a kijelentése kihat az idén 67. évét betöltő színész további pályafutására.

Elrabolva 3

Liam Neeson eddigi életében két nagy áttörés is kínálkozott. Az első 1990-ben következett be, amikor Sam Raimi rendező Darkman című mozijának főszerepét alakította, és az alkotás szakmai és közönségsikert aratott. Ennek ellenére Liam Neeson akkor mégis inkább a színpadot választotta és a Broadwayen debütált egy Eugene O’Neill darabban.

Ezek a színész legjobb filmjei szerintünk.

Pályafutásának másik nagy áttörése Steven Spielberg nevéhez fűződik, aki felkínálta neki Oskar Schindler szerepét, a Schindler listája (1993) című filmjében, amiért aztán Oscar-díj jelölést is kapott. Így hát Neeson egy csapásra sztár lett, s az utóbbi években olyan akciófilmekben láthattuk, mint az  Elrabolva-trilógia vagy a Dermesztő hajsza.

Argejó Éva

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..