Újabb Rebecca-adaptáció érkezik, ezúttal a Netflixtől. A remake-ben Lily James, Armie Hammer és Kristin Scott Thomas szerepelnek.
Daphne du Maurier 1938-as gótikus horrorba hajló regényét már számtalan alkalommal adaptálták, legyen szó nagy volumenű mozifilmről, színdarabról, tévéfilmről vagy éppen sorozatról. Mind közül talán Hitchcock ’40-ben rendezett Oscar-díjas feldolgozása a legjelentősebb, amely magyarul A Manderley-ház asszonya címet viselve okosan világít rá, hogy a kérdés korántsem egyértelmű, ugyan ki is uralja a házat és a férjet: az elhunyt Rebecca „szelleme”, az új feleség vagy a házvezetőnő. Most a Netflixen a sor, hogy feldolgozza a történetet: októberben érkezik a Rebecca.
A történetben a vagyonos és özvegy Maxim de Winter szemet vet egy szegény, de gyönyörű fiatal lányra, akinek nevét sosem tudjuk meg. A pár hamar egybekel, majd visszautaznak a férfi hatalmas és káprázatos kastélyába, Manderley-be. A házvezetőnő, Mrs. Danvers azonban nem fogadja jó szívvel az új Mrs. de Wintert, aki a szemében betolakodóként az első feleség, Rebecca helyébe kíván lépni. A bonyodalmak akkor indulnak be igazán, amikor Rebecca balesetének körülményei napvilágot látnak.
A főszerepben Lily James és Armie Hammer, míg a rideg és kegyetlen Mrs. Danverst Kristin Scott Thomas alakítja majd – az előzetes alapján igencsak borzongatóan.
A rendezői székben a High-Rise, az Össztűz és a Vérturisták című filmeket is elhozó Ben Wheatley ül, míg du Maurier regényét Jane Goldman fordította forgatókönyvvé.
A Rebecca legújabb változata október 21-én kerül a Netflixre.