Alfonso Cuarón nem panaszkodhat, legutóbbi filmje, a Roma a hétvégén úgy bearanyozódott, ahogy a Sráckor óta semmi. Ezúttal Los Angeles, Toronto és New York online filmkritikusai kiáltották ki az év legjobbjának a fekete-fehérben forgatott, spanyol nyelvű filmet.
Szép lassan magunk mögött tudhatjuk az amerikai díjszezon azon részét, ahol a mindent látó kritikusok voksolnak az év legkiválóbb filmjeire, filmeseire és alakításaira. Ezzel együtt azt is elmondhatjuk, néhány kategóriában kialakult a konszenzus azon túl is, hogy a Roma sikerszériájára tényleg nem volt példa a Sráckor óta, idegen nyelvű film esetében pedig még soha. Az is egyértelmű, hogy a többség Cuarónt tartja az év rendezőjének és operatőrének, míg a férfi főszereplők között Ethan Hawke veri a mezőnyt A hitehagyottban nyújtott alakításával. A női mellékszereplők között Regina King vezet magabiztosan a Ha a Beale utca mesélni tudna című alkotásért, az animációs filmek között pedig a Pókember – Irány a Pókverzum! tartja magabiztos előnyét a vetélytársakkal szemben. A többi kategóriában jobban megoszlanak a vélemények, mint ahogyan azt az elmúlt pár órában kihirdetett három új díj is mutatja. Íme a nyertesek:
A Los Angeles-i Filmkritikusok díjai:
Legjobb film: Roma
Legjobb rendező: Debra Granik, Ne hagyj nyomot!
Legjobb női főszereplő: Olivia Colman, A kedvenc
Legjobb férfi főszereplő: Ethan Hawke, A hitehagyott
Legjobb női mellékszereplő: Regina King, Ha a Beale utca mesélni tudna
Legjobb férfi mellékszereplő: Steven Yeun, Gyújtogatók
Legjobb forgatókönyv: Nicole Holofcener, Jeff Whitty, Megbocsátasz-e valaha?
Legjobb dokumentumfilm: Shirkers
Legjobb animációs film: Pókember – Irány a Pókverzum
Legjobb vágás: Joshua Altman és Bing Liu, Minding the Gap
Legjobb filmzene: Ha a Beale utca mesélni tudna
Legjobb operatőr: Alfonso Cuarón, Roma
Legjobb látványtervezés: Hannah Beachler, Fekete Párduc
A New York-i Online Filmkritikusok Szövetségének díjai
Legjobb film: Roma
Legjobb nem angol nyelvű film: Hidegháború (Lengyelország)
Legjobb dokumentumfilm: Won’t You Be My Neighbor
Legjobb színészgárda: A kedvenc
Legjobb színész: Ethan Hawke, A hitehagyott
Legjobb színésznő: Melissa McCarthy, Megbocsátasz-e valaha?
Legjobb rendező: Alfonso Cuarón, Roma
Legjobb elsőfilmes rendező: Bo Burnham, Eighth Grade
Legjobb filmzene: Ha a Beale utca mesélni tudna
Legjobb férfi mellékszereplő: Richard E. Grant, Megbocsátasz-e valaha?
Legjobb női mellékszereplő: Regina King, Ha a Beale utca mesélni tudna
Legígéretesebb fiatal színész(nő): Elsie Fisher, Eighth Grade
Legjobb animációs film: Pókember – Irány a Pókverzum
A Torontói Filmkritikusok Szövetségének díjai:
Legjobb film: Roma
Legjobb nem angol nyelvű film: Gyújtogatók (Dél-Korea)
Legjobb rendező: Alfonso Cuarón, Roma
Legjobb forgatókönyv: HOLTVERSENY – A hitehagyott, A kedvenc
Legjobb első film: Sorry to Bother You
Legjobb animációs film: Kutyák szigete
Legjobb dokumentumfilm: Won’t You Be My Neighbor
Legjobb női mellékszereplő: Regina King, Ha a Beale utca mesélni tudna
Legjobb férfi mellékszereplő: Steven Yeun, Gyújtogatók
Legjobb női főszereplő: Olivia Colman, A kedvenc
Legjobb férfi főszereplő: Ethan Hawke, A hitehagyott