Louis C.K. a MeToo hajnalát követően vonult vissza a rivaldafényből, most új játékfilmet rendez.
2017 őszén indult a munkahelyi – különösen a Hollywoodon belüli – szexuális zaklatásokat, erőszakokat és egyéb visszaéléseket tematizáló MeToo-mozgalom, mely során többek közt Harvey Weinstein producert, Brett Ratner és James Toback rendezőket, Kevin Spacey-t és megannyi híres/hírhedt filmest űztek el az iparág árnyékosabb részeire. A nagy nevek közt volt Louis C.K. is, akit odáig az egyik legjobb amerikai humoristaként tartottak számon: az HBO-n évadokig futó Louie című sorozat atyja azonban háttérbe vonult, miután beismerte kolléganői előtti maszturbációját.
Az eltelt több mint négy év alatt két stand-up előadást tett közzé saját platformján – egyikkel még hazánkba is ellátogatott. Az eltörlés státuszát a legutóbbi Grammy-díjátadó törte meg, ahol komikusi albuma kapott elismerést – az elmúlt esztendők során ez volt az egyetlen olyan helyzet, amikor a magyar származású C.K.-t újra elismerte a szakma, mint humoristát.
2017-ben az I Love You, Daddy című filmjének premierje előtt érték a vádak a The New York Times-ban, így az alkotást bedobozolták és eltűntették a világ szeme elől. Most azonban
újabb rendezésbe fogott Joe List humoristával, aki a főszereplője és társforgatókönyvírója is a Fourth of July című filmnek.
A történet egy józan időszakát élő alkoholista férfiről szól, aki meglátogatja családját a július 4-i ünnepen. Ám nem csupán tűzijáték és kellemes együtt töltött percek várnak rájuk: a főhős az elmúlt időszak terápiáját követően tervez konfrontálódni szüleivel, amiért azok rossz mintákat mutattak számára.
A Fourth of July július 1-től látható az amerikai mozikban, limitált vetítéssel.