Az Amerikai Forgatókönyvírók Céhe 15 év óta először hirdet munkabeszüntetést, a sztrájk okai a streaming példátlan térnyerésére vezethetők vissza.
Ma kezdődik az Amerikai Forgatókönyvírók Céhe (WGA) sztrájkja, miután nem sikerült megállapodni az olyan stúdiókkal, mint a Walt Disney és a Netflix a magasabb fizetésekről. A legutóbbi sztrájk 100 napig tartott, és több mint 2 milliárd dollárjába került a kaliforniai gazdaságnak – írja a Guardian összefoglalója. „A cégek magatartása bérgazdaságot hozott létre a szakszervezeti munkaerőn belül, és a tárgyalások során tanúsított mozdulatlan álláspontjuk elárulta, hogy elkötelezettek az írói szakma további leértékelése mellett” – áll a WGA honlapján közzétett nyilatkozatában.
A Deadline-nak adott interjújában Meredith Stiehm, a WGA West elnöke azt mondta, hogy az írók egzisztenciális fenyegetéssel néznek szembe. „Hat héten át itt voltunk, egyeztettünk velük, és az alapvető javaslatainkat teljesen figyelmen kívül hagyták. Nagyon világossá tettük számukra, hogy a tagságunk 98%-a azt követeli, hogy valami másért harcoljunk; ne csak a szokásos tárgyalásokért, amiket eddig folytattunk… És ez süket fülekre talált”.
A céh nagyjából 11 500 írót képvisel New Yorkban, Los Angelesben és egyéb helyeken. A tagok a tervek szerint kedd délutántól sztrájkőrséget indítanak a hollywoodi stúdiók előtt.
A film- és televíziós producerek szövetsége (AMPTP), amely a stúdiókat képviseli, hétfőn késő este közölte, hogy
„nagyvonalú fizetésemeléseket” ajánlott az íróknak, de a két fél nem tudott megegyezni.
A médiavállalatok kemény gazdasági körülményekkel néznek szembe. A konglomerátumok a Wall Street nyomása alatt állnak, hogy nyereségessé tegyék streaming szolgáltatásaikat, miután dollármilliárdokat fektettek be a leprogramozásba az előfizetők bevonzása érdekében. A streaming terjedése a televíziós reklámbevételek csökkenéséhez vezetett, mivel a hagyományos televíziós nézettség csökken, és a hirdetők máshová mennek. A világ legnagyobb gazdaságában a recesszió veszélye is fenyeget.
A legutóbbi, 2007-ben és 2008-ban tartott WGA-sztrájk becslések szerint 2,1 milliárd dollárjába került a kaliforniai gazdaságnak, mivel a produkciókat leállították, és a munkanélküli írók, színészek és producerek csökkentették a kiadásaikat.
Az AMPTP szerint a producerek hajlandóak lettek volna emelni a fizetésre és jogdíjakra vonatkozó ajánlataikat, de „ez mégsem valósult meg, mert a céh továbbra is ragaszkodik az egyéb javaslataikhoz”. A csoport szerint az elsődleges vitás pontok azok a javaslatok, amelyek
„megkövetelnék, hogy a cégek egy meghatározott időtartamra bizonyos számú írót foglalkoztassanak egy műsorhoz, függetlenül attól, hogy szükség van-e rájuk vagy sem”.
A WGA azt állította, hogy a stúdiók válaszai „teljesen elfogadhatatlanok voltak, tekintettel az írók egzisztenciális válságára”. „A cégek tönkretették ezt a szakmát. Nagyon sokat elvettek azoktól az emberektől, az íróktól, akik gazdaggá tették őket” – mondják.
Az írók azt mondják, hogy a streaming boom anyagilag hátrányosan érintette őket, részben a rövidebb évadok és a kisebb jogdíjak miatt. A céh statisztikái szerint a tévésorozat-írók fele most a minimálbér szintjén dolgozik, míg 2013-14-ben még csak egyharmaduk tartott itt. A magasabb írói/produceri szinten dolgozó forgatókönyvírók átlagfizetése 4%-kal csökkent az elmúlt évtizedben.
A mesterséges intelligencia egy másik sarkalatos pont.
A WGA biztosítékokat akar annak megakadályozására, hogy a stúdiók mesterséges intelligenciát használjanak arra, hogy új forgatókönyveket generáljanak az írók korábbi munkáiból. Azt is szeretnék elérni, hogy ne kérjék tőlük AI által készített forgatókönyvtervezetek újraírását.
A WGA Los Angelesben és New Yorkban többek között az Amazon előtt (a kaliforniai Culver Cityben), a Netflix előtt Manhattanben, valamint a nagy stúdiók, köztük a Disney, a Paramount és a Warner Bros előtt tervez sztrájkot. Más szórakoztatóipari szakszervezetek, köztük a színészek szakszervezete, a SAG-AFTRA és az Amerikai Rendezők Céhe – amelyek a közeljövőben szintén tárgyalnak az AMPTP-vel – támogató nyilatkozatokat adtak ki.
Amíg a konfliktusok nem oldódnak meg, a televíziós műsorok egy része megszakad. Az olyan késő esti műsorok, mint a Jimmy Kimmel Live és a The Tonight Show with Jimmy Fallon, amelyek írócsapatokat alkalmaznak a poéngyártáshoz, várhatóan azonnal leállítják a produkciókat. Ez azt jelenti, hogy az új epizódok nem lesznek elérhetők a hagyományos televíziós adásidőben, illetve a másnap elérhetővé tett streaming-szolgáltatókon.
A sztrájk a továbbiakban az őszi tévés évad késéséhez vezethet.
A sorozatok írása általában májusban vagy júniusban kezdődik. Ha a munkabeszüntetés elhúzódik, a csatornák várhatóan non-scripted realitykkel, hírmagazinokkal és ismétlésekkel fogják feltölteni műsorkínálatukat.
A Netflixet talán megmentheti a közvetlen hatásoktól, hogy globálisan van jelen, és az Egyesült Államokon kívüli gyártási létesítményekhez továbbra is hozzáfér.