Moldovai Katalin első nagyjátékfilmje, az Elfogy a levegő a világ egyik legrangosabb filmfesztiválján, Torontóban tartja majd premierjét. Az igen csak aktuális témát bontogató film pedig most előzetest is kapott.
A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál Discovery szekciója a nemzetközi alkotókat ülteti a középpontba. A szeptember 7. és 17. között zajló esemény mindig is fontosnak tartotta, hogy elsőfilmes vagy első nagyjátékfilmes rendezőket is segítsen azzal, hogy szélesebb kritikai körhöz, és természetesen több nézőhöz is eljusson a filmjük.
Idén Moldovai Katalin Elfogy a levegő című érzékeny drámája kapott helyet a fesztivál programjában.
A film egy irodalmat oktató tanárnőről szól, akit Krasznahorkai Ágnes alakít. Ana a 19. századi nemzetközi irodalom témakörében hirtelen szembe találja magát egy szülővel, majd lassan az iskola vezetésével is. Hogy miért? Mert ajánlott egy filmet a diákoknak, amely Arthur Rimbaud és Paul Verlaine szerelmét dolgozza fel, és ami miatt egy szülő feljelentést tett ellene. Az Elfogy a levegő nem is lehetne tehát aktuálisabb a mostani hazai szociális és kulturális közegben.
Mi 2019-ben beszélgettünk el az akkor frissdiplomás készítővel. Interjúnkat Moldovai Katalinnal itt olvashatjátok el.
Az alkotó korábban már számos rangos fesztiválon megfordult rövidfilmjeivel, sőt már megjárta Cannes-t és Szarajevót is. Most pedig Torontón a sor!
Moldvai így reagált az Elfogy a levegő beválogatására:
„Nagyon meglepett és nagyon örvendtem, hogy a filmünket beválogatták a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál Discovery szekciójába. Nagyon hálás vagyok a stábnak és mindenkinek, aki segítette az Elfogy a levegő létrejöttét.”
Most pedig mi is bepillanthatunk a hozzánk november 2-án érkező filmbe: