Hírek Magazin

Magyar filmnapok Marosvásárhelyen

Magyar filmnapok kezdődnek pénteken Marosvásárhelyen, ahol az elmúlt három év magyar terméséből mutatnak be néhány alkotást.

A Balassi Intézet bukaresti magyar központja és a marosvásárhelyi K’Arte Egyesület által közösen szervezett filmnapokat immár harmadik alkalommal tartják az erdélyi városban.

A román feliratozással vetített filmek közül elsőként pénteken este a Rudolf Péter által rendezett Üvegtigris 3-at tekintheti meg a közönség – közölték a szervezők.

Szombaton a magyar filmnapok programja a Magyar Retró című kordokumentumfilmmel folytatódik, amelyet Papp Gábor Zsigmond rendezett, ezt követően a közönség Bergendy Péter A vizsga című játékfilmjét láthatja. Vasárnap Török Zoltán Vad Magyarország című tudományos-ismeretterjesztő művét vetítik, majd a Deák Krisztina által jegyzett Aglaja (a képen) című mozit.

A mintegy 60 ezer magyar lakossal rendelkező Marosvásárhelyen a Magyar filmnapok jelentik a másik olyan rendezvényt a húsz éves múlttal rendelkező Alter-Native nemzetközi rövidfilm fesztivál mellett, amelyen a közönség magyar filmeket láthat.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com