Hírek

Magyar sikerek a liege-i fesztiválon

Három díjat is nyertek a magyar alkotások a liegei filmfesztiválon Belgiumban. Mind a Tiszta szívvel, mind A martfűi rém kitüntetésben részesült.

A bűnügyi filmek vasárnap este zárult nemzetközi fesztiválján Till Attila Tiszta szívvel és Sopsits Árpád A martfűi rém című alkotása is a versenyprogramban szerepelt. Előbbi elnyerte a legjobb forgatókönyvnek (Till Attila) járó díjat és a diákzsűri díját, utóbbi pedig a fesztivál közönségdíját.

Till alkotása egyébként bemutatása óta világszerte halmozza a sikereket: megannyi szakmai és közönségdíjat tudhat magáénak, idén tavasztól pedig az amerikai mozikban is vetítik a filmet. Az alkotóval még Karlovy Varyban beszélgettünk.

Sopsits szintén nem panaszkodhat, hiszen műve nemcsak hazai, de nemzetközi elismerésben is bőven részesült, minket pedig arra sarkallt, hogy kicsit áttanulmányozzuk a magyar műfajfilmek egy szegletét.

A fesztiválon egyébként életműdíjat kapott a francia színészóriás, Alain Delon, aki legutolsó filmjére készül Juliette Binoche oldalán. A 81 éves Delon a mai napig igen aktív, hiszen készülő filmje mellett is sorra látogatja a filmes eseményeket, június legelején például Kolozsvárra is ellátogat.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com