Sorozat

Magyarok a promóciós szakma Oscar-gáláján

Az utóbbi pár évben jól szerepelnek a hazai csatornák a PromaxBDA televíziós promóciókat és marketingmegoldásokat felvonultató nemzetközi seregszemléjén. Idén magyar arany is született!

A Promax egy 1956-ban alapított non-profit szervezet, ami 1997-ben egyesült a Broadcast Design Association-nel (BDA). Innentől PromaxBDA néven működik, és jelenleg körülbelül 70 ország 3000 vállalatát tömöríti egy szervezetbe. Fő célja, hogy rávilágítson a kreatív- és marketing-, illetve promóciós szakemberek előtt álló kihívásokra, és egyfajta gyakorlati útmutatóval is szolgáljon számukra. Évenként megrendezett díjkiosztóján a legszínvonalasabb promociós és marketing kampányokat és készítőiket tüntetik ki.

A hazai csatornák közül számos büszkélkedhet PromaxBDA kitüntetéssel. Ezek között több aranyérem is van.

A 2008-as new york-i rendezvényről az Animax-AXN csapata két díjjal gazdagabban térhetett haza. A másik éned elnevezésű kampányt akkor ezüstéremmel jutalmazták. Az elsősorban a 15-29 éves korcsoportot megcélzó szpot üzenete a gyerekkori rajzfilm-élmények és a felnőttkori animációs filmek iránti érdeklődés kettősségét helyezte a középpontba. Az outdoor nyomtatvány és plakát kategóriában, ahol tematikusan egymáshoz kapcsolódó nyomtatott reklám-sorozatok versenyeztek, bronzzal értékelték a csatorna szakembereinek munkáját.

2009-ben a Viasat TV6 csatornája hasonló sikereket ért el. Az Erotikus gyümölcsök a legviccesebb promó kategóriában bronz, az Erotic Combó a felnőtt promóciók kategóriában ezüstérmet nyert.

Erotikus gyümölcsök:


díjnyertes.hu

Két évet kellett várni az első aranyra, amit a HBO Central Europe Cinemax márkaerősítő-kampánya ért el a berlini PromaxBDA-n integrált marketingkampányok kategóriában. A csapat által nevezett munkák ezen kívül még négy kategóriában is a legjobb öt közé kerültek.

Idén áprilisban az európai díjátadót Barcelonában rendezték, ahol összesen 46 kategóriában osztottak kitüntetéseket. Ezek közül a Rocket Award arany fokozatát kapta meg Góg Emese. A HBO fiatal szakembere az HBO Central Europe-nak készített három munkájával érdemelte ki az elismerést. A díjat olyan fiatal televíziós és promóciós szakemberek kapják, akik rövid szakmai tapasztalatuk ellenére kimagasló teljesítményt nyújtottak. Emellett az HBO Central Europe hét nevezéssel került döntőbe, köztük a HBO GO kampánnyal.

A 2012-es PromaxBDA abszolút győztese a National Geographic volt. A csatorna az élő műsor promo, a dokumentumfilm-promo, a különleges esemény promo, a promóciós zene és a promóciós design kategóriákban ért el első helyezést. Számszerűen a legtöbb díjat pedig a Discovery-nek osztották ki.

A Góg Emesével készült interjúnk nemsokára olvasható a Filmtekercsen. Addig is íme egyik munkája:

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com