Hírek

Magyarországon a Rém rendes család forgatókönyvírója: keresik a legtehetségesebb írókat

mentorprogram_senior_irokCsupán egyetlen napjuk lesz a jelentkezőknek, hogy bizonyítsák tehetségüket és bekerüljenek abba a mentorprogramba, amelynek célja, hogy fiatal forgatókönyvíróknak teremtsen lehetőséget az érvényesüléshez.

A tévésorozat szektor kiemelkedő sztárjai között ma már elvitathatatlan helyük van a vezető íróknak és a showrunnereknek, ám ez egy zárt világ, ahová nem egyszerű bejutni. Ebben segít az egyedülálló kezdeményezés, amelynek köszönhetően a legígéretesebb 12 pályázó neves amerikai és magyar filmes szakemberektől tanulhat.

A forgatókönyvíró mentorprogram célja felfedezni az írói tehetséget, az újító gondolkodásmódot, és létrehozni egy nemzetközi piacon is helytálló csapatot. Az első „osztály” februárban indult, akkor 714 jelentkező közül választották ki a legjobb 12-t, közülük 4 írót a ContentLAB mára állandósított, ők ősztől forgatókönyvíróként dolgoznak hazai és külföldi projekteken.

„Az első programunk eredményeként két sorozat egy-egy évada is megszületett. A Láthatatlan seb a 19. századi Osztrák-Magyar Monarchia területén játszódó krimi sorozat. A Wannabes pedig egy mai, budapesti menedzsment ügynökség mindennapjain keresztül mutatja be a sztárok életét. A sorozat pilotját most ősszel forgatjuk. A produkció egyik alkotója egyébként az az amerikai John Vorhaus, aki többek között a Sentinel – az Őrszem és a Rém rendes család vezető írójaként vált ismertté, és aki ezúttal is a program egyik mentora lesz” – mondta el Hámori Barbara, a ContentLAB and Factory fejlesztésekért felelős nemzetközi vezetője. A magyar startup egyébként az utóbbi hónapokban nyitotta meg zágrábi és ljubljanai irodáját, megkezdte a munkát a szerb, szlovén és horvát televíziókkal, és a magyarországi kezdeményezés alapján ősszel az ex-jugoszláv területeken is elindítja tehetséggondozó programját.

Az amerikai mintára épülő ösztöndíjprogram egyik különlegessége, hogy a felvételi feladat elkészítésére csupán 24 óra áll a jelentkezők rendelkezésére. A feladat leírása és a kritériumok 2015. szeptember 3-án reggel 9 órakor kerülnek ki a www.contentlabfactory.com oldalára, az elkészült írásokat pedig másnap reggelig lehet beküldeni. A 30 legjobbnak ítélt pályázót szóbeli meghallgatásra hívják, közülük kerül majd ki a végső 12 mentorált, akik esti képzésen, tehát akár egyetem vagy munka mellett díjmentesen tanulhatnak, valódi projekteken dolgozhatnak, sőt havi 80.000 forint fizetést is kapnak. A szervezők a korábbi programhoz képest több újítást is bevezettek: egyrészt ezúttal 6 költségtérítéses helyet is biztosítanak, másrészt pedig a képzés egyből egy kétnapos workshoppal kezdődik, majd a következő napokban a résztvevők lehetőséget kapnak, hogy prezentálják saját koncepcióikat a mentorcsapat előtt. A már korábban említett John Vorhaus mellett a mentorok között szerepel majd a Comment:com kritikus írója, Sixx, és Sorozatjunkie egyik alapítója, Winnie is.

„Egyértelműen megállapítható, hogy a fikciós sorozatokra egyre nagyobb az igény itthon is. A sorozatokra specializálódott forgatókönyvírásnak azonban nemigen vannak intézményes keretei. A programunk célja az, hogy egy teljesen új írói nemzedék nevelődjön ki, amely képes a jelenlegi televíziós trendeknek megfelelő fikciós tartalomigény helyi és nemzetközi kiszolgálására” – mondta el a program kitalálója és szakmai vezetője, Hámori Barbara.

Avatar

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya