Hírek

Májusban mutatják be a Pelé filmet

pele2014 májusában kerülhet bemutatásra Pelé életrajzi filmje, amit itthon az A COMPANY HUNGARY forgalmaz majd. A film szinopszisát és egy izgalmas jelenetfotót alább találhattok.

Edison “Dico” Arantes do Nascimento Brazília hírhedt faveláinak egyikében nőtt fel szerető, de szegény családban. Apja nyomdokait követve egyetlen szenvedélye a futball lett. Anyja, hogy megóvja a sérülésektől és az elkerülhetetlennek hitt bukástól, eltiltotta a játéktól, ám Dico nem bírt ellenállni. Hozzá hasonlóan lelkes barátaival amikor elég zoknit tudtak lopni, focilabdát fabrikáltak és kerestek egy helyet, ahol kedvükre passzolgathattak. Mezítláb és póló nélkül, csak a játék számított…

Pelé

A sors azonban hamarosan megcsillantott egy lehetőséget az előrejutásra. Dico és a fiúk megtudták, hogy esélyük lehet egy tehetségkutatónak megmutatni tudásukat. Minden követ megmozgattak, hogy elég pénzt gyűjtsenek a helyi versenyre való nevezésre, de a megfelelő felszereléssel és edzővel rendelkező ellenfelek sorra legyőzték őket. Amikor ráébredtek, hogy csak akkor nyerhetnek, ha felvállalják, honnan jöttek, és úgy játszottak, mint nem is olyan régen az utcán, sorra győzni kezdtek. Az is kiderült, hogy Dico született tehetség, a tehetségkutató felfigyelt a boszorkányosan ügyes fiúra, így anyja is beadta a derekát, és megengedte, hogy kipróbálja magát a másodosztályban.

Dicónak küzdelmes volt megszokni a hatalmas arénát, a figyelmét elterelő sok újdonságot és a szokatlan játékstílust, de lassanként megtanulta, hogyan éljen adottságaival. A nyugalom, a legyőzhetetlenség kisugárzása és a kiélezett érzékei segítették, hogy 1958-ban, alig 17 évesen elnyerje a világkupát Brazíliának, és minden idők legjobb focistájává váljon. Ebben a nagyszerű pillanatban – amikor felismerte valódi természetét és elfogadta önmagát – született meg a futball legnagyobb sztárja, akit ma Peléként ismer a világ.

Az Oscar-díjas Brian Grazer producer és a Zimbalist fivérek filmje, a PELÈ csodálatos történet egy fiúról, akinek sikerült felülkerekedni rossz életkörülményein, és naggyá válni, aki megváltoztatta hazáját és inspirálta az egész világot.

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com