Hírek

Mamma Mia trilógia?

Mamma Mia! Sose hagyjuk abba? Úgy hírlik, lesz harmadik része a népszerű musicalnek. 

Judy Craymer, a két Mamma Mia film és az eredeti színpadi musical producere egy vele készült interjúban megörvendeztette a franchise rajongóit – írja a Variety. Craymer már tervezi ugyanis a Mamma Mia harmadik részét, hisz, mint mondja,

alapból trilógiának készült.

A Universal stúdió szintén támogatja az ötletet, szóval már csak idő kérdése, hogy komolyan belekezdjenek a gyártásba. Az alapötletet a harmadik filmhez négy új ABBA szám adja, amit a legendás zenekar két tagja, Benny Andersson és Björn Ulvaeus szerzett és ad ki valamikor a közeljövőben.

A Mamma Mia egy ABBA dalokra építkező musical, ami egy idilli görög szigeten élő anya és lánya életét követi. Az első filmben Sophie (Amanda Seyfried) az esküvőjére készül, amikor felmerül benne apjának igazi kiléte. Elolvassa édesanyja (Meryl Streep) naplóját és a tudomása nélkül meghívja a három apajelöltet a nagy napra, hogy fény derüljön a rejtélyre. A második film főként a fiatal Donna (Lily James) kalandjait mutatja be, találkozásait a három fiúval és énekesi szárnypróbálgatásait a barátnőivel alapított bandában.

A két film szinte rögtön a közönség kedvence lett, részben a fenomenális szereplőgárdának köszönhetően. A fent említett három színésznő mellett Pierce Brosnan, Colin Firth, Stellan Skarsgaard, Julie Walters, Christine Baranski és Andy Garcia játszanak visszatérő szerepeket a két filmben. A porzitív fogadtatás meglátszott a jegyeladásokban is: az első két rész összesen majdnem 1 milliárd dollár bevételt hozott.

A harmadik rész ötlete tehát még csak a levegőben lóg, de a Mamma Mia-rajongók addig is örülhetnek valaminek.  Június 26-ától lesz végre elérhető ugyanis Netflixen a második film.

Avatar

Takács Janka

Janka jelenleg elsőéves hallgató a párizsi Sciences Po egyetem média és kommunikáció szakán. Mozifüggő, legfőképp a régi hollywood-i filmeket és az indie filmeket kedveli, de egy ütős filmzenével bármikor le lehet venni a lábáról.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya