Hírek

Már három nappal a bemutató után online próbálják értékesíteni a Kaliforniai rémálomot

Mikor David Robert Mitchell poszt-noirja tavaly Arany Pálma-jelöltként útnak indult, biztos nem ilyen sorsot szántak neki, de így is minden esélye megvan, hogy a jövő filmfanatikusai leporolják és klasszikussá érjen, ha már a mához nem tudott szólni. 

A független filmek Mekkája, a Kaliforniai rémálmot is forgalmazó A24 úgy döntött, hogy digitális úton kívánja terjeszteni az Andrew Garfield főszereplésével készült zavaros bűnügyi thrillert. Már három nappal a bemutató után. A film forgalmazása eddig is hányatott sorsú volt, pedig úgy tűnt, hogy újabb csiszolatlan gyémántot dédelget a markában az A24. A Valami követ rendezőjének, David Robert Mitchell új filmjét ugyanis sikerült bejuttatni a 2018-as cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába, ahonnan aztán az Arany Pálma helyett megosztó kritikákkal távozott.

Nálunk augusztus végén mutatták be a filmet, az amerikai bemutatót azonban kétszer is eltolták: először június 22-re, aztán december 7-re volt kitűzve a premier, de csak hogy még tovább, egészen idén április 19-ig halasszák a bemutatót, mikor is még mindig csak New Yorkban és Los Angelesben lesz látható a film a tengerentúlon. Három napra rá a film látható lesz az Amazonon, míg április 23-án a Google Play, az iTunes, a Fandango Now és a Vudu kínálatában is megjelenik majd.

David Robert Mitchell szintén az A24 égisze alatt óriási sikerfilmet hozott tető alá: a Valami követet mindössze 2 millió dolláros büdzséből forgatta le, és 23 milliót hozott a konyhára világszerte. A Kaliforniai rémálommal már nem volt ilyen szerencsés, hiszen Amerikában még egy pennyt sem kerestek a filmmel, és annak ellenére, hogy a film költségkerete nem nyilvános, a forgalmazó a VOD-megjelenéssel valószínűleg örülni fog, ha a film egyáltalán a gyártási költséget visszahozza.

Papp Atilla

Papp Atilla a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett, 2018 óta tagja a Filmtekercsnek. Akut celluloidfüggő, a százmilliós blockbustertől a filléres kísérleti filmig minden érdekli.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com