Hírek

Marilyn Manson egy death metal zenekar vérszomjas énekesét alakítja majd az Amerikai istenek harmadik évadában

Marilyn Manson a Blood Death nevű viking death metal zenekar énekesének, Johan Wengrennek a szerepét ölti majd magára négy epizód erejéig az Amerikai istenek harmadik évadában.

A Neil Gaiman azonos című regényén alapuló Amerikai istenek című televíziós sorozat Michael Green és Bryan Fuller irányításával 2017-ben indult útjára, hogy a kisképernyőn is célba vegye a közönséget. A közelgő harmadik évad kapcsán pedig folyamatosan érkeznek az újabb és újabb információk a stáblistával kapcsolatban.

a Deadline cikke szerint, az új évad kormányrúdjánál álló Chic Eglee Manson szerepével kapcsolatban a következőket nyilatkozta:

Mint régi tisztelője a nagybecsű szerzői, művészi, zenei és színészi tehetségének, hatalmas megtiszteltetés, hogy együtt dolgozhatok Mr. Mansonnal az Amerikai Istenek harmadik évadjában. Az energiájával, tudásával és határtalan Neil Gaiman iránti lelkesedével, valamint az Odint szolgáló Johan, a norman berzerker szerepével az előadása garantáltan nyomasztó, eredeti és sajátosan szórakoztató lesz.”

Manson korábban már többször bukkant fel kisebb szerepekben a televíziók képernyőjén. A zenész 1997-ben debütált színészként David Lynch, Lost Highway című filmjében, ahol egy jelenet erejéig pornósztárt alakított. Látható volt az Egyszer fenn… inkább lenn című szériában, ő volt az Árnyék hangja az Egyszer volt, hol nem voltban, a Kaliforgia nézői pedig szexmániás kéjencként láthatták. A Kemény Motorosok utolsó évadának hat részében a fehér felsőbbrendűséget hirdető Ron Tullyként tűnt fel, az HBO hivatalos Twitter-oldalára felkerülő posztból pedig az is kiderült, hogy a zenész Az ifjú pápa új évadában is látható lesz.

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com