Hírek

Mark Hamill azt akarta, hogy Boba Fett legyen Luke anyja

„Én vagyok az anyád” – a mondat, ami sosem hangzott el Boba Fett szájából, pedig igazán felforgatta volna a Star Wars világát.

Míg a regényekben, képregényekben, videojátékokban és egyéb helyeken Boba Fett menő karakternek számít, az eredeti Star Wars-trilógiában soványka a történetszála, a halála pedig különösen méltatlan. Ám most kiderült, hogy Mark Hamill sokkal érdekesebb sorsot szánt volna a karakternek: azt akarta, hogy kiderüljön, Boba Fett valójában Luke Skywalker anyja – szúrta ki a Slashfilm.

A sztorira egy Star Wars-podcast apropóján derült fény. Az alkotók szerették volna megerősíttetni az információjukat Hamill-lel, miszerint volt egy ilyen terv is a filmek előkészítése során, mire a színész bevallotta, hogy az egész az ő ötlete volt.

„Egyszer azt mondtam George (Lucas)-nak, hogy egyféleképpen überelhetnénk az „én vagyok az apád”-pillanatot: ha kiderülne, hogy ő az anyám, egyben a lázadóknak dolgozó kettős ügynök. Spoiler: nem tetszett neki az ötlet.”

Hamill ötlete még kisebbre zsugorította volna a Star Wars-univerzumot, hiszen még két karakterről derült volna ki, hogy rokonok. Bár első hallásra furcsának tűnik, nagyon izgalmas ilyen szemmel végignézni Boba Fett jeleneteit a régi trilógiában. Fett tehát egy nő eltorzított hanggal? Fett és Vader beszélgetései során érzeni lehet, hogy ők ketten szeretők voltak?

Neked hogy tetszett volna még egy ekkora fordulat a Star Warsban?

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com