Hírek

Januárban érkezik a Masters of the Air Austin Butlerrel

masters of the air - Austin Butler

Tom Hanks és Steven Spielberg is a producerei a Masters of the Air című II. világháborús minisorozatnak, mely januárban érkezik az Apple TV+ felületére.

A sokadik amerikai katonák hőstetteit bemutató alkotás alapját Donald L. Miller, A levegő urai című könyve adta. Spielberg, Hanks, és Gary Goetzman – aki szintén producere a sorozatnak – korábban már dolgoztak együtt Az elit alakulaton, mely szintén valós, II. világháborús eseményeket dolgoz fel. A triónak egyébként ez a harmadik minisorozata, ugyanis 2010-ben a The Pacific – A hős alakulatot készítették el együtt, mely szintén a második világháborúban játszódik.

A Masters of the Air az Amerikai Egyesült Államok nyolcadik légi hadseregének 100. bombacsoportjának történetét mutatja be, melynek pilótái 1942-ben, tehát jóval a normandiai partraszállás előtt bombázták Németországot.

A sorozat 2013-ban még az HBO fejlesztése alatt állt, az Apple azonban 2019-ben megvásárolta a jogokat az HBO-tól. Az első három epizód rendezőjének a True Detective első évadjának direktorát, Cary Fukunagát nevezték ki.

Austin Butlert maga Tom Hanks győzte meg, hogy vállalja el az egyik főszerepet, mert szerinte „a színésznek Elvis karakterében való elmélyülése után, jót tenne egy teljesen más szerep” – írja az IndieWire. További nagy névnek számít még a szereplők között a szintén BAFTA-díjas Gary Keoghan is.

A sorozat első két epizódja 2024 januárjában fog megjelenni, utána viszont március 15-ig hetente egy részt mutatnak be.

A Masters of the Air 2024. január 26-án debütál az Apple TV+ felületén.

Antalovics Dániel

Antalovics Dániel az EKKE mozgóképkultúra és média szakán tanulta a filmkészítés fortélyait. A lélektelen filmeket megveti. Kedvencei a szürreális, a disztópikus és a társadalmi problémákat feszegető filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!