Hírek

Meg, az őscápa sokkal több foggal tér vissza

Ben Wheatley (jobbra) az Össztűz forgatásán

Meg: Az őscápa visszatér a vászonra, ezúttal pedig úgy tűnik, A Manderley-ház asszonya újragondolásának rendezője, Ben Wheatley kapja meg a lehetőséget, hogy helyre tegye Jason Statham és a megalodon konfliktusát.

Meg: Az őscápa két évvel ezelőtt az előzetes várakozásokon felül keltette fel a nézők érdeklődését, 530 millió dollár értékben váltottak jegyet Jason Statham és a több mint kétmillió éve kihaltnak hitt óriási ragadozó elsőre kicsit talán egyenlőtlenek tűnő meccsére. Ezek után a folytatás híre keveseket lepett meg.

Érdekesség a Meg – Az őscápával kapcsolatban, hogy Statham mielőtt a színészi pályára helyezte volna a fő hangsúlyt, műugróként könyvelhetett el sikereket. Többek között az 1992-es vizes világbajnokságon vett részt, emellett pedig 12 évig volt tagja a brit Nemzeti Diving Squad csapatnak. A víz közege tehát nem volt idegen számára, ami valószínűleg nagyban megkönnyítette a rendező dolgát.

Egyébként a színész korábbi filmjeiből is kiderül, hogy imád a vízben lenni, a pletykák szerint pedig a folytatásban is feltűnik majd Jonas Taylor szerepében.

Jon Turteltaubot azonban a hírek szerint az a Ben Wheatley váltja a rendezői székben, aki legutóbb a Netflix égisze alatt dolgozott A Manderley-ház asszonya újragondolt változatán Lily James és Armie Hammer főszereplésével.

A lehetőség mindenképpen egy újabb lépcsőfokot jelentett az elsősorban a horror területén mozgó, műfajokat előszeretettel keverő Wheatley számára,

akinek olyan beszédes című filmek fémjelzik eddigi munkásságát, mint a High-Rise és a Halállista.

A hírekben egye gyakrabban felbukkanó folytatásról jelenleg még kevés konkrét információ került nyilvánosságra. Egy azonban biztos, Steve Alten köteteiben időnként úgy tűnnek fel a gyanútlan fürdőzőkre leső mélytengeri szörnyek a partok közelében, mint a cukorkaboltba betévedő gyerekek, így könnyen lehet, hogy ismét a szerző művei szolgáltatják majd az alapot a filmhez.

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com