Hírek

Még több Anakin Skywalker vár ránk a Disney jóvoltából

Hayden Christensen nem csupán egy alkalommal tér vissza Anakin (vagyis Darth Vader) szerepében, a készülő Ahsoka sorozatban is felbukkan.


Hirdetés

Nem igazán volt jó dolog Hayden Christensennek lenni tizenöt évvel ezelőtt. A Star Wars rajongók és a filmkedvelők ugyanis szétszedték munkáját az előzményfilmeken, ahol – bár egy gyenge rendezői munka nyomán, de – valóban halvány alakítást nyújtott. Anakin Skywalker karaktereként be kellett mutatnia egy átélhető bukástörténetet, ahol egy problematikus lelki világú, de alapvetően szimpatikus fiú álnok gonosztevővé válik. Ez nagy feladat, és sajnos nem sikerült maradéktalanul jóra.

Hayden Christensen picit el is tűnt a filmvilágból utána, nem nagyon kapta meg az őt megillető szerepeket, pedig színészi kvalitásai ettől függetlenül vannak. Nézze meg bárki A hazugsággyáros című filmet, melyben főszerepet kapott és jól alkalmazza képességeit!

Rosario Dawson, mint Ahsoka Tano

Most újra bizonyíthat Darth Vaderként, rögtön kétszer is. Már korábban is ismert volt, hogy a készülő Obi-Wan Kenobi sorozatban megjelenik: ott Ewan McGregorral újra közösen játszanak. A Hollywood Reporter szerint azonban az Ahsoka nevű spin-off szériában is felbukkan, hiszen kardinális karakter a főszereplő életében. Rosario Dawson játssza Ahsoka Tanót, aki A klónok háborúja animációs sorozat egyik főbb figurája, később a The Mandalorian egyik epizódjában is felbukkan. A lány nem más, mint Anakin Skywalker tanítványa, így annak pálfordulása nagy lelki sebeket ejtett a padawanon.

Mivel a The Mandalorian az eredeti filmek VI. epizódja után játszódik – amikor Darth Vader/Anakin karaktere már nem él –,

Christensen várhatóan egy szellem képében jelenik meg a sorozatban, hogy a túlvilágon keresztül is utat mutasson már felnőtt tanítványának.

A jövőre érkező Obi-Wan Kenobi mellett az Ahsoka egyelőre nem rendelkezik bemutatódátummal – könnyen lehet, hogy csak 2023-ban láthatjuk a két ikonikus figura találkozását.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés