Hírek

Megbénulhat az amerikai filmipar: általános sztrájkra készülnek a stábok

Az IATSE, a színházi és filmipari munkások szövetsége az egész amerikai filmgyártást érintő általános sztrájkra kapott felhatalmazást.

A 2007-2008-as nagy hollywoodi írósztrájk után ismét egy olyan munkabeszüntetésre van kilátás, ami a teljes iparágat megbéníthatja: az IATSE, a színházi és filmipari munkások szövetsége ugyanis 98 százaléknyi „igen” szavazattal felhatalmazást kapott tagságától egy általános sztrájk meghirdetésére.

A felhatalmazás rendkívül nagy mértékű elégedetlenséget jelez az iparági munkások – a színfalak mögötti szakemberek és képzetlen munkásság – köreiben. Míg három évvel ezelőtt mindössze a hatvanezres tagság egyharmada bajlódott azzal, hogy megszavazza a stúdiókkal kötött kollektív szerződésüket (amely idén szeptember 10-én járt le), most a tagság 90%-a elment szavazni, és ebből a kilencven százalékból voksolt az elsöprő többség a sztájkra – írja a Deadline.

Ha a sztrájk megvalósul, ez lesz az idén 128 éves szövetség első, az egész országot érintő munkabeszüntetése.

Az IATSE (International Alliance of Theatrical Stage Employees; teljes nevén: The International Alliance of Theatrical Stage Employees, Moving Picture Technicians, Artists and Allied Crafts of the United States, Its Territories and Canada) már hónapok ót tárgyal az amerikai filmipar producereivel. A szövetség követelései nagy vonalakban: jobb munkaórák (például kötelező ebédszünet), biztonságosabb munkakörülmények, magasabb fizetés és javuló juttatások (egészségbiztosítás és nyugdíj), és magasabb részesedés a streaming produkciók nyeresége után is. A tárgyalóasztal másik felén az AMPTP ül: a mozis és tévés producerek szövetsége (Alliance of Motion Picture and Television Producers).

További erőt ad a sztrájkfelhívásnak, hogy a hasonló (vagy még nagyobb) befolyással rendelkező SAG-AFTRA szövetség, azaz a tévés és mozis színészek céhe (Screen Actors Guild – American Federation of Television and Radio Artists) is melléjük állt egy közleményben, „lelkiismeretesebb kapitalizmust” követelve. „A mai időkben nincs helye a valódi értékek, a becsület, a tisztelet és a megbecsülés kárára megszerzett profitnak. A SAG-AFTRA százhatvanezer tagja minden egyes lépés során az IATSE mellett áll majd” – tette közzé a színészek szövetsége.

Ez a szavazás az életminőségről szól, valamint a dolgozók egészségéről és biztonságáról. Az embereinknek joga van az alapvető emberi szükségletek kielégítéséhez, mint amilyen az étkezési szünet, a megfelelő alvás lehetősége, a hétvége. És azok, akik a fizetési skálák legalján állnak, nem érdemelnek kevesebbet legalább a megélhetési bérnél” – mondta az IATSE vezetője, Matthew Loeb.

Ezzel szemben az AMPTP közleménye arra hívta fel a figyelmet, hogy – miközben nagyra értékelik a stábok munkásait és el akarnak kerülni egy az iparágat megbénító eseményt – mindkét oldalnak jóhiszeműen kell közelítenie az álláspontját, és kiváltképpen most nem szabad a COVID járvány nyomán még mindig vergődő iparágat egy újabb csapásnak kitenni.

A sztrájk előtt még egy esély van a megállapodásra, mivel az AMPTP jelezte, hogy kész újra tárgyalóasztalhoz ülni. A hétfői szavazás nyomán a két fél közötti tárgyalások kedden kezdődnek újra.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com