Egy öt napos tárgyalás sorozat során az Amerikai Forgatókönyvírók Céhe megállapodott a stúdiókkal a sztrájk befejezéséről.
A 146 napja tartó sztrájk még abból az okból kifolyólag indult el, hogy az Amerikai Forgatókönyvírók Céhe (WGA) és az amerikai film- és televíziós producerek szövetsége (AMPTP) számos kérdésben nem tudott egyezséget kötni, mint a béremelés vagy az AI, melynek térnyerése számos forgatókönyvíró állását is veszélyeztetheti. A sztrájk hatására számos film és sorozat gyártása leállt, később pedig az amerikai színészcéh (SAG-AFTRA) is munkabeszüntetésbe kezdett.
A jelenlegi előzetes megállapodás szerint egy három évre szóló kontraktust kötöttek arról, hogy az írósztrájknak véget vetnek, mivel az súlyos károkat okozott a filmiparban – írja a Variety. A WGA tárgyalóbizottsága elégedett, szerintük
„egy kivételes egyezmény született, mely jelentős előnyökkel és védelemmel jár az írók számára”.
A munkát azonban mindaddig nem folytatják tovább, míg a szerződési procedúra le nem zárul formálisan is, a sztrájkőrséget azonban beszüntetik. A WGA vezetői kedden szavaznak a sztrájk teljes befejezéséről. A paktum részleteit pedig a szerződés ratifikálása után hozzák nyilvánosságra.
A forgatókönyvírók sztrájkjának eredményessége bizakodásra ad okot a SAG-AFTRA számára is, így azon a fronton is hamarosan tárgyalásokra kerülhet sor. A sztrájkok hatására mozifilmek és sorozatok új évadjainak bemutatói is tolódnak. Ez az öt hónapos időszak azonban megmutatta, hogy a hollywoodi filmipar létezésének még mindig alapkövei a forgatókönyvírók és többek között ezért is érdemes megbecsülni a munkájukat.