Hírek

Megérkezett a Berlint elfoglaló magyar huszárokról szóló Hadik hiperlátványos előzetese

© Vertigo Média

Márciusban érkezik a mozikba a történelem legnagyobb huszárcsínyét felelevenítő magyar szuperprodukció, a Hadik. Az 1757-ben játszódó, akciódús kalandfilm a vakmerő huszártábornok, Hadik András berlini portyájának történetét dolgozza fel elképesztő szereposztással.

Hadik András történetéről talán már azok is hallhattak, akiket nem érdekelnek annyira a régmúlt eseményei, mint Indiana Jonest. Ő volt az a magyar huszárvezér, aki a 7 éves háború alatt (amikor is Mária Terézia és II. Frigyes porosz király Szilézia birtoklásáért csapott össze) egy merész ötlettől vezérelve mindössze 4320 katonával megtámadta a védtelenül maradt Berlint, és 88 fős veszteség árán be is vette a fővárost, majd óriási hadisarccal távozott onnan. Ezt a történelmi eseményt dolgozza fel a márciusban mozikba kerülő magyar film.

„Kivételes lehetőséget kaptunk, amikor belevághattunk a Hadik elkészítésébe. Olyan kalandfilmet álmodhattunk mozivászonra, amely a magyar filmtörténet klasszikusai, A kőszívű ember fiai és az Egri csillagok óta hiányzik a hazai mozgóképes palettáról. Azt a becsületes hőst, illetve a huszárezredével végrehajtott bátor cselekedetet idézzük fel, amire ma is méltán büszkék lehetünk, és akiknek a valós története megannyi, a hollywoodi filmekkel vetekedő váratlan fordulatot, torokszorító izgalmat kínál.” – idézte a Nemzeti Filmintézet közleménye Szikora János rendezőt.

A rendező hozzátette, hogy a Hadik forgatása több mint 6 hónapig tartott és idén februárban ért véget. Az 500 fős stáb a felvételek többségét Keszthelyen, Gyenesdiáson, Mohácson, Pécelen, illetve az NFI fóti Huszárik stúdiójában, a Gödöllő melletti Babatpusztán és Komáromban rögzítette.

Nem akármilyen szereposztással indul majd lovasrohamra a film, a címszereplőt Trill Zsolt alakítja, míg Mária Terézia szerepében Horváth Lili látható. Mellettük játszik a filmben többek között Molnár Áron, Szabó Győző, Derzsi János, Reviczky Gábor, Gáspár Sándor, Kovács és Mucsi Zoltán is.

A Hadik a Nemzeti Filmintézet támogatásával a B&L Line gyártásában készült, a film akciójelenetei megtervezésében a hollywoodi kaszkadőrszakértő, Steve Dent (Robin Hood, Az ember gyermeke, Amerika kapitány) és Gulyás Kiss Zoltán működött közre. A film 2023. március 9-től lesz látható országszerte a mozikban a Vertigo Média forgalmazásában.

dr. Rókus Ákos

Rókus Ákos a PTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve magyar szakpáron. 2012 óta a szerkesztőség tagja. Specializációja a zsánerfilm (különösen az akció, a western és a thriller), valamint a műfajelméleti kérdések.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com