Június 1-7. között, új helyszínen, a Puskin moziban rendezik meg a XI. Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. Az idei programba került világpremier, Oscar-jelölt alkotás, cannes-i és velencei fesztiválkedvencek, utazós, menny- és pokolbéli történetek, de láthatóak lesznek apákról, anyákról, összeszokott párokról szóló rövidfilmek is.
Új helyszínre költözik a Toldiból idén a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, amely június első hetében várja a filmezni vágyókat a Puskin moziban. Az elmúlt évek alatt a fesztiválon mintegy 900 film volt már látható. Az idei kínálatában a különbözöő szekciók filmjei mellett a fesztivál új, „Friss csillag” nevű programjában két fiatal színész, Tóth Zsófia és Babinchak Atanáz szárnybontogatása is figyelmet kap.
A filmeket válogató szakmai zsűriben olyan neveket találunk, mint Sasha Prokopenko, a Kijevi Nemzetközi Rövidfilmfesztivál egykori programigazgatója, Fülöp József animációs filmrendező és producer, aki egyben a MOME rektora, valamint Bernáth Szilárd, aki számos nemzetközi díjat zsebelt be első nagyjátékfilmjével, a Larry-vel.
A Friss Hús versenyprogramjának filmjeit idén négy blokkra osztották.
Az „Új utakon” blokkon belül nemzetközi filmeket találunk, melyekben olyan szokatlan hösök bukkannak fel, mint a kamionosokkal ujjat húzó, gyakran pofára eső életművész, vagy éppen három turista hölgy. Ugyanebbe a válogatásba került be két animációs film is, melyek közül a Cristopher at Sea Velencében és a Sundance-en is járt, és aminek alkotói közt magyar közreműködőt is találunk.
Az „Anyák és apák” programjában hét különböző országból hat film tár elénk meglepő helyzeteket és fordulatokat. A történetek hol az űrbe (Cideral), hol egy cseresznyeszedésre (Cherries), vagy egy családi projektként alkotott, stop motion technikával készült szürreális autóversenyre (Sierra) kalauzolnak, de helyet kapott az Oscar jelölte Ice Merchants animációs film is.
A „Nem elsőrandis filmek” kategória öt különleges filmmel – köztük az idei Berlinale-n debütáló, Eeva című animációval, a Naked Man in the Woods pedig – bármily meglepő – meztelen férfiakkal az erdőben várják a nézőket.
A „Menny és pokol” szelekcióban szerepel feszült thriller (Sandstorm), a részben szakrális Salvation Has No Name, a The Devil-ben pedig maga az ördög tűnik fel.
Idén sem marad el a Friss Hústól már megszokottá vált „Queer dreams” válogatás, melyben hét film foglalkozik az LMBTQ-témakörével. Ebben a mezőnyben magyar alkotás mellett akad Sundance-nyertes film is, de világpremierrel is büszkélkedhet, ugyanis itt vetítik először Alícia Peres Light Up című kisfilmjét, melynek a főszereplője az egyik friss csillag, Tóth Zsófi. Persze idén sem lesz hiány borzongató, humoros, gyerekeknek, kamaszoknak, vagy épp időseknek szóló és dokumentumfilmekből sem.
A részletes program megtekinthető a Friss Hús honlapján.