Hírek

Meghalt Chadwick Boseman, a Fekete Párducot alakító színész

Chadwick Boseman mindössze 43 éves volt.

Wakandában most biztos csend honol, ugyanis az a színész, aki a képzeletbeli országot népszerűvé tette, augusztus 29-én elhunyt. Chadwick Boseman négy éven keresztül küzdött a rákkal, amely végül legyőzte őt. A család által kiadott közlemény szerint „végig kitartott a munkája mellett, folyamatosan küzdött, és oly sok filmet adott nekünk, amelyeket annyira szerettünk.”

Betegsége alatt forgott nemcsak az őt híressé tevő Fekete Párduc, de az idei nyár egyik nagy durranása, Az 5 bajtárs. Rákkal küzdve vett részt a Bosszúállók: Végtelen háború és a Végjáték forgatásán, és ilyen körülmények között forgatta le a 21 híd c. akciófilmet is.

Chadwick Boseman a Howard egyetemen végzett 2000-ben, egyetemi évei alatt Oxfordban is töltött egy kis időt. Több kisebb szerep után az áttörést A 42-es c. sportfilm hozta el karrierjében, amelyben az első igazán befutott feketebőrű baseball-játékost, James Robinsont alakította. A következő nagy dobása a Get On Up – A James Brown-sztori c. életrajzi film volt, amely a híres afroamerikai énekes életét dolgozta fel.

James Brown megformálása kapcsán sokan Oscart emlegettek,

végül sajnos a jelölés sem jött össze. Filmográfiájának következő fontos filmje a Marshall – Állj ki az igazságért!, amely szintén egy valós személy portréja: Thurgood Marshall volt az első feketebőrű, aki az amerikai Legfelsőbb Bíróságig eljutott.

Igazán mégis mindenki Fekete Párducként fog emlékezni a színészre. A Fekete Párduc elképesztő siker volt a tengerentúlon, a harmadik legnézettebb Marvel-film volt, és az első, amelyet Legjobb Film kategóriában Oscarra is jelöltek. Halála kapcsán számos amerikai híresség megszólalt Martin Luther King unokájától a demokrata alelnök-jelölt Kamala Harris-en keresztül a Bosszúállók színészeiig. A Hulkot alakító Mark Ruffalo írta Twitteren: „Testvérem, egyike voltál a legnagyobbaknak, és nagyságod csak most kezdődött el. Az úr szeret téged. Nyugodjék erőben, királyom.”

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya