Hírek

Meghalt Litauszki János rendező

Életének 64. évében szombaton elhunyt Litauszki János Balázs Béla-díjas rendező, a közmédia munkatársa.

Kiskőrösön született 1954. március 10-én. 1980-tól dolgozott a Magyar Televízióban, először jogi végzettséggel rendezőasszisztensként, majd 1982-től rendezői munkakörben. 1988-ban végezett a Színház- és Filmművészeti Főiskola adásrendezői szakán.

2011-től a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt rendezője.

Számos televíziós magazinműsort, élő adást és dokumentumfilmet készített, köztük az Ablak című közéleti riportműsort, a Cérnaszálon, a Titkolt örökség, A mi kis rádiónk és a Nővérek várólistán című alkotásokat.

Ha lenne egy üvegház című filmjéért 2005-ben a Magyar Filmszemlén a Duna Televízió különdíját, A Cérnaszálon című dokumentumfilmjéért 2006-ben a Magyar Filmszemle rendezői díját érdemelte ki.

2010-ben Balázs Béla-díjat kapott.

A közmédiában emlékére műsorváltozás lesz szombaton: a Duna World tévécsatornán este 8-tól a Cérnaszálont sugározzák. A dokumentumfilm, amelynek forgatókönyvírója és rendezője is Litauszki János volt, a Magyarországon dolgozó vendégmunkások sorsát mutatja be öt kárpátaljai asszony történetén keresztül.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya