Hírek

Mégis lesz magyar film Cannes-ban :)

A rövidfilmek szekciójában versenyez Buda Flóra Anna 27 című alkotása.

Habár úgy tűnt, hogy idén nem méreti meg magát magyar alkotás a Cannes-i Filmfesztiválon, örömünkre mégis rábukkanhatunk egy címre: Buda Flóra Anna 27 című műve is ott szerepel a rövidfilmek versenyszekciójában.

Négyezer-kétszáz film közül választották ki azt a tizenegyet, amelyik a versenyprogramba kerül; tizenkét ország alkotói dolgoztak összesen a filmeken. A szekció elnöke pedig nem más, mint Enyedi Ildikó.

A 11 perces rövidfilm francia–magyar koprodukcióban készült, animációs technikával. Buda Flóra Anna 2018-ban végzett a MOME animációs rendezői programjában; diplomafilmje, az Entrópia a 2019-es Berlinalén elnyerte a Teddy-díjat. Ahogy a produceri közelmény írja: a film „főszereplője a 27 éves Alíz, aki még a szüleinél él. Születésnapján egy átmulatott éjszaka során tudatosul benne, hogy ideje búcsút mondani az illúzióknak, és megélni az őt körülvevő valóságot.”

Cannes után a 27 júniusban a világ legrangosabb animációs filmfesztiválján, Annecyban is szerepelni fog a rövidfilmes versenyprogramban. És a hazai nézők is láthatják majd, június 1-7. között a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon.

A 27 a francia Miyu és a magyar Boddah cégek gyártásában készült, producerei Emmanuel-Alain Raynal és Pierre Baussaron, valamint Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin (utóbbi a film hangmérnöke is). A zenét Mákó Mári és Mákó Rozi szerezte.

A rövidfilmek Arany Pálma díját a fesztivál záróünnepségén adják át május 27-én.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!