Hírek

Meglepetésvendégekkel zárult a 8. Mozinet Filmnapok

Natalia Reyest több sztárkollégája is elkísérte a Puskin moziba

A 8. Mozinet Filmnapokat nagy érdeklődés kísérte országszerte. A budapesti helyszínen, a Puskin moziban csaknem az összes vetítés teltházzal futott, így a rendezvény itt közel 90%-os kihasználtságot ért el.

Oscar-díjas és -jelölt alkotók filmjeit láthattak az érdeklődők akár hónapokkal a premier előtt, többet az alkotók részvételével: a Testről és lélekről után Enyedi Ildikó rendezőnő, a Saul fia és a Napszállta vetítése között Zányi Tamás hangmester beszélgetett a közönséggel, a jövőre komoly Oscar-esélyekkel induló Az átkelés madaraira pedig a Magyarországon forgató főszereplőnő, Natalia Reyes látogatott el. A hagyományoknak megfelelően idén is számos város art mozija csatlakozott az eseményhez.

Október 20-án, szombaton az első Oscar-díjra jelölt libanoni filmhez, A sértéshez  kapcsolódó kísérőprogram a „Sértődj velünk” játék volt. A játékmester által összepárosított embereknek néhány perc állt rendelkezésére, majd tovább kellett ülniük, így a résztvevők mindenkivel beszélgethettek a filmről, és az ehhez kapcsolódó témákról. A sértés november 15-től látható a mozikban. Pawel Pawlikowski új filmje, a Hidegháború előtt a nézők Joanna Kulig videóüzenetét láthatták. A főszereplőnő jelenleg Manhattanban népszerűsíti a jövőre komoly Oscar-esélyesnek számító alkotást, amelyet a magyar mozik országosan előreláthatólag jövő februártól vetítenek.

Az Oscar-jelölt A kígyó ölelése alkotóinak új alkotása, Az átkelés madarai egyszerre izgalmas gengszterfilm és a kolumbiai bennszülött tradíciók lenyűgöző dokumentuma. A vasárnapi vetítés után a női főszereplő, Natalia Reyes válaszolt a közönség kérdéseire. Reyes előszeretettel beszélt a tradíciókról, filmbéli különleges ruhákról és tárgyakról, a forgatás nehézségeiről és arról, hazájában milyen nagy érdeklődéssel fogadták a produkciót, amely minden idők legdrágább kolumbiai filmje. A színésznő jelenleg a Budapesten készülő új Terminátor egyik női főszerepét alakítja, Az átkelés madarai vetítését így a többszáz millió dolláros szuperprodukcióban dolgozó kollégái is megtisztelték jelenlétükkel:

többek között eljött a Sarah Connor szerepébe hosszú idő után visszatérő Linda Hamilton, a korábban a Deadpoolt készítő rendező, Tim Miller, illetve a Pszichoanyuból és a CTRL nélkülből ismert Mackenzie Davis.

Az átkelés madarai január 17-től látható országosan a mozikban.

A magyar alkotások közül a Testről és lélekről  annak ellenére, hogy másfél éve látható a mozikban, ismét teltházzal futott. Az Oscar-jelölt film vetítése után Enyedi Ildikó rendezőnő válaszolt a nézők kérdéseire. Másnap Zányi Tamás hangmester és Szili Katalin pszichológus beszélgettek a Saul fia és a Napszállta hangkulisszáiról és arról, hogy a filmhang milyen fizikai hatásokat vált ki a nézőkből.

Az Oscar-díjas Paolo Sorrentino legújabb filmje, a Silvio és a többiek hétfői vetítésére már a Filmnapok indulása előtt elkelt az összes jegy. Nem csoda a nagy érdeklődés, hiszen Sorrentino a tőle megszokott vizualitással, rengeteg zenével és humorral mutatja be Toni Servillo megformálásában a modern Olaszország leghosszabb ideig hivatalban levő miniszterelnökét, Silvio Berlusconit. A film december 20-ától látható országosan a mozikban. Az estet a Kávézóban hajnalig tartó filmes buli zárta a Mozinet 20. születésnapját megünnepelve.

A Mozinet Filmnapok utolsó napjára maradt az egyik leginkább várt film, a kétszeres Oscar-díjas rendező, Asghar Farhadi új alkotása, a Mindenki tudja. A rendező most először forgatott nemzetközi stábbal, méghozzá az Oscar-díjas Penélope Cruzzal és Javier Bardemmel. Farhadi alkotása január 3-tól látható országosan a mozikban.

A hagyományoknak megfelelően idén is számos város art mozija – Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szentendre, Szombathely és Veszprém – csatlakozott az eseményhez, Szolnokon pedig most veszi kezdetét a program. Összesen csaknem 5000 néző váltott jegyet a filmekre 4 nap alatt, ezzel a 8. Mozinet Filmnapok volt az eddigi legsikeresebb.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com