Hírek

Megoldatlan műkincsrablásról készít filmet José Padilha

José Padilha a Sony-nál egy olyan műkincsrablásról szóló igaz történetet dolgoz fel, ahol a tárgyakat később sosem találták meg.

1990-ben történet az eset, ahol is a bostoni Isabella Stewart Gardner Múzeum két férfi tört be rendőrnek álcázva magukat. Az őröket megkötözése után 13 értékes művészeti alkotást loptak el a helyszínről egy óra alatt. Ez az USA történetének legnagyobb vagyonbűnözése, mely során 500 millió dollárt meghaladó értékben loptak, emellett pedig

a legnagyobb megoldatlan ügyek közt tartják számon.

Elit halálosztók

José Padilha erről az izgalmas és rejtélyes rablásról készít filmet. A rendező 2008-ban az Elit halálosztókkal futott be, melyért díjat is kapott a Berlinale filmfesztiválon. Miután a film folytatását is leforgatta, Hollywood is felfigyelt rá. A Robotzsaru-remakeje azonban nem aratott osztatlan sikert. Jelenleg a Narcos című Netflix-sorozat produceri teendőit látja el, valamint Entebbe című repülőgép eltérítős filmje utómunkáival foglalkozik, mely jövő tavasszal kerül a mozikba.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés