Hírek

Megrendülve és tapssal fogadták Jeruzsálemben a Hajnali láz című filmet

hajnali_lazMegrendülve és a végén nagy tapssal fogadta pénteken a jeruzsálemi zsidó filmfesztivál közönsége Gárdos Péter Hajnali láz című filmjét.

Az 1999 óta évente megrendezett, idén december 7-től 12-ig tartó jeruzsálemi zsidó filmfesztiválon péntek délután mutatták be a részben Jeruzsálemben forgatott, magyar-svéd-izraeli koprodukcióban készült alkotást.

A világ számos tájáról több mint ötven zsidó témájú izraeli és nemzetközi filmet, köztük rövidfilmet, dokumentumfilmet és játékfilmet felvonultató seregszemlén elsősorban a helyi magyar ajkúak ültek a Hajnali láz közönségének soraiban, ami a tel-avivi magyar nagykövetségnek is köszönhető, ugyanis részt vettek a helyi premier hirdetésében.

Nagy Andor tel-avivi nagykövet a megjelenteknek felidézte, hogy annak idején maga is meglátogatta a jeruzsálemi forgatás egyik napján a filmeseket. A bemutató után az MTI-nek elmondta, hogy a nézőtérről kijövők sorra megszólították, közölték, hogy meghatódtak a filmtől, sokat sírtak, és hangsúlyozták, hogy mennyire szívhez szóló alkotást láttak.

Miki Zachar, a film izraeli producere közölte, hogy a Hajnali láz részt vett már egy nagy sikerű vetítésen Szalonikiben is egy filmfesztiválon. A producer Izrael filmbeli szerepét igen hangsúlyosnak látja, mert az alkotás kerettörténete Jeruzsálemben játszódik, ott idéződnek fel a múlt képei. Miki Zachar szerint a mű egyik szépségét az adja, hogy valós történeten alapul, ami bizonyítja, hogy „az élet minden képzeletet fölülír, hiszen ha valaki kitalálna egy ilyen történetet, nem hinnék el neki”.

Gárdos Péter a svéd, magyarországi és izraeli helyszíneken forgatott romantikus drámában saját szülei találkozásának és szerelmének történetét dolgozta fel, amellyel édesapja 1998-ban bekövetkezett halála után szembesült, édesanyja ekkor adta neki át kettejük több mint 50 évvel korábban keletkezett levelezését.

A producer a bemutatóról kifejtette, hogy ez egy részben Jeruzsálemben forgatott zsidó film, és ezért természetes helye volt a jeruzsálemi fesztiválon. Miki Zachar szerint a jeruzsálemi sikert az magyarázza, hogy a nézők nagyon azonosultak a történettel, mert mindenki keresi a szeretetet, a melegséget és mindenki megpróbál kötődni a múlthoz, még ha az nehéz is. „És végső soron a szerelem győzött: mutatni akarjuk, hogy a szerelem győz, mert szerintem a szeretet mindig győz. Remélnünk kell, szeretnünk, jónak lennünk” – hangoztatta a producer.

 

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com