A Marvel új Amerika Kapitányt küld a nagyvászonra, ehhez pedig egy új, feltörekvő rendezőt is találtak.
Anthony Mackie karaktere, a Sólyom vette át a stafétát a kiöregedő Amerika Kapitánytól a Bosszúállók: Végjáték utolsó perceiben. Az ezzel járó belső vívódást később A Sólyom és a Tél Katonája című sorozat mutatta be, mely inkább lábjegyzetként szolgál a legutóbbi csapatfilm és egy új, különálló Amerika Kapitány mozi közt.
Már egy éve történt meg a bejelentés, hogy készül a negyedik Kapitány-film: azóta annyit haladt a projekt, hogy találtak hozzá rendezőt is.
A projekt élére Julius Onah került, akinek neve valószínűleg keveset mond, még a filmvilágban jártas emberek számára is. Onah eddig két nagyjátékfilmet tudhat repertoárjában: a kevésbé minőségire sikerült, de látványos The Cloverfield Paradox, valamint a sokkal kidolgozottabb Luce című dráma.
A Marvel Studios szokása, hogy kevésbé ismert rendezőket szerződtet projektjeire: ilyenkor szokott a leginkább előfordulni, hogy a filmet tulajdonképpen a stúdió rendezi, és a legkevesebb bennük az alkotói kézjegy. Továbbá az sem mindegy, hogy az új, fekete Amerika Kapitányhoz egy szintén friss arcot keresnek a kamera mögé, aki nem mellesleg osztozik a főhős bőrszínén (ezt a trendet a Fekete Párduc és a Shang-Chi is adaptálta, de a Marvel Kapitánynál is külön ügyeltek a női alkotóra a rendezői székben).
A filmes univerzum 4. fázisa már 2021 óta dübörög, rengeteg tévésorozat és mozifilm jött ki azóta, viszont a jövőbe egyre nehezebb látni. Az Amerika Kapitány negyedik részének érkezése egyelőre ismeretlen, a premierdátumra még várni kell.