Hírek

#MÉGTÍZ – Kampányt indítanak a Gettó Balboa készítői

Egy film már önmagában kiváló módja lehet a figyelemfelhívásnak, de van, aki nem áll meg itt. A Gettó Balboa alkotói közösségi finanszírozási kampányt indítanak az UCCU Alapítvánnyal karöltve.

Az 5. Magyar Filmhét keretében rendezett vetítésen indították el „#MÉGTÍZ” elnevezésű társadalmi és közösségi finanszírozási kampányukat a Gettó Balboa című dokumentumfilm alkotói és az UCCU Roma Informális Oktatási Alapítvány. A szervezetek egyelőre 2,5 millió forintot igyekszenek összegyűjteni, hogy az ország hátrányos helyzetű közösségeiben a gyakorlatban ismételjék meg a Bogdán Árpád filmjében bemutatott kitörési receptet. A #MÉGTÍZ kampány linkje itt érhető el.

A Gettó Balboa című dokumentumfilmben Misi, az egykori nyolcadik kerületi gengszter egy pisztolylövést túlélve, a börtön és megtérés után a kerület kallódó fiataljait kezdi el sportra nevelni; bokszot tanít nekik. Tanítványai közül kitűnik a súlyosan hátrányos helyzetű, de nagyon tehetséges és szorgalmas Zolika, aki mostanra több profi világbajnoki cím tulajdonosa.

 A filmet tavaly mutattuk be először a Szarajevói Filmfesztiválon, azóta már számos fesztiválon vett részt és nyert el díjakat. A mostani kampánnyal és gyűjtéssel az a célunk, hogy a filmértőkön túl azokat a közösségeket is elérjük, ahova saját jogán nem jutna el a film. Az a célunk, hogy azoknak adjunk inspirációt és felkapaszkodási lehetőséget, akik inspirálták a filmet” – mondta el Bogdán Árpád, a Gettó Balboa rendezője, aki filmjéért épp a napokban vehette át a Pekingi Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének különdíját.

Az összegyűjtött pénzből egyelőre tíz közösségbe tervez eljutni a csapat, ahol nemcsak a filmet vetítjük majd mozikörülmények között, de a helyi sport- és szociális szervezetekkel együttműködve igyekszünk konkrét kapaszkodót nyújtani a fiataloknak, továbbá felkutatni azokat az idősebb példaképeket, akik katalizátorai lehetnek egy felzárkózási vagy kitörési folyamatnak” – mondta el Ponczók Attila, a film ötletgazdája és producere.

A dokumentumfilmekkel kapcsolatos általános gyakorlatunk az, hogy kijövünk a moziból és sóhajtunk egy nagyot. A Gettó Balboával és ezzel a kampánnyal szeretnénk lehetőséget teremteni, hogy valódi változást tudjunk elérni egy film segítségével” – mondta el Józsa László a film másik producere.

Nagyon örülünk, hogy hátrányos helyzetű közösségekben is léteznek sikertörténetek, mint a Gettó Balboában bemutatott Misié és Zolikáé, de sajnos tudomásul kell venni, hogy egyelőre nem ez a jellemző. A sikertörténeten túl a film sok társadalmi problémára világít rá, amelyek ellen ezzel a kampánnyal is tenni igyekszünk” – mondta el Szénási Szilvia, az UCCU Alapítvány vezetője.

A kampányban a két szervezet szakmai munkáját segíti még az Igazgyöngy Alapítvány, a Khetanipe Egyesület, XXI. századi Roma Nők Egyesülete, Nógrád Megyei Cigány Képviselők és Szószólók Szövetsége, Bhim Rao Egyesület, Alsószentmárton, Siklósnagyfalu, Szolnok Önkormányzata, SZIA InDahouse, a nagykanizsai Javító Intézet, a miskolci Dr. Ámbedkár Iskola, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség, illetve, támogatóként a Decathlon Magyarország és a Felix Promotion International is.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..