Hírek

A Megtorlás bevételét a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület kapja

A #MeToo kampányhoz kapcsolódva a Mozinet a Megtorlás című film október 23-án, este 19.30-kor kezdődő vetítésének a teljes rá eső bevételét a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) számára ajánlja fel. A film a Puskin moziban lesz látható a 7. Mozinet Filmnapok keretében, a vetítés után közönségtalálkozót tartanak Els Vandervorst producernővel.

A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület 1994-ben jött létre. Az egyesület célja, hogy fellépjen a nők és a gyerekek ellen elkövetett párkapcsolati és családon belüli erőszakkal szemben; tevékenysége egyéni, közösségi és társadalmi szinten folyik. A Megtorlás című film szorosan kapcsolódik a munkájukhoz, hiszen a holland rendezőzseni, Martin Koolhoven filmje egy fiatal nő története, aki nem hajlandó elfogadni, hogy a férfiak uralta kegyetlen világ csupán tárgyként tekintsen rá, és a saját kezébe veszi a sorsát. Brutális, zsigerileg ható thriller, amelynek a képei sokáig kísértik a nézőt.

A Megtorlást jelentős részben Magyarországon forgatták, így a film producernője, Els Vandevorst örömmel tér vissza hazánkba a premierre. A vetítést követő közönségtalálkozón biztosan mesél majd arról, hogy milyen volt együtt dolgozni Dakota Fanninggel és Guy Pearce-szel, hogy nőként hogyan látja a producer szakmát, és hogy milyen volt a magyarországi forgatás: Borsod megye ugyanis ezúttal egy vadnyugati kisváros díszleteinek adott otthont. Ide érkezett a történet szerint az új tiszteletes (Guy Pearce), aki karizmatikus férfiként gyorsan megnyeri magának a közösség tagjait. Egy szempár azonban rettegéssel telik meg a látványától: Johanna (Dakota Fanning) az egyetlen, aki tudja, hogy a prédikátor egy igazi báránybőrbe bújt ragadozó farkas. A fiatal nő már többször próbált szakítani sötét és erőszakkal teli múltjával, de a tiszteletes személyében az újra utolérte őt. Johannának most döntenie kell, hogy tovább fut, vagy szembenéz a férfival és a pokollal, amelytől eddig menekülni próbált. A Megtorlás november 16-ától látható országosan a mozikban.

2017. október 20-23. között Budapesten a Puskin moziban és országosan további 13 város art mozijában a 7. Mozinet Filmnapokon további négy, a Cannes-i, Velencei és Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programjából válogatott filmet láthat majd premier előtt a közönség. Vetítik majd minden idők legsikeresebb francia filmje, az Életrevalók rendezőinek új vígjátékát, az Eszeveszett esküvőt, az Oscar-díjra jelölt Leviatán rendezője, Andrej Zvjagincev Cannes-ban a zsűri díját elnyert Szeretet nélkül című drámáját, a Fortunata című olasz filmet, melynek főszereplőnője, Jasmine Trinca a legjobb színésznő díját nyerte el idén Cannes-ban az Un Certain Regard szekcióban, valamint Pierre Lemaitre világhírű regényének látványos adaptációját, a Viszontlátásra odafönt című filmet. Emellett a 7. Mozinet Filmnapok keretében további 12 olyan alkotás is újra látható lesz a mozivásznon, amelyek többsége már nincs műsoron.

Avatar

Mozinet

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya