Hírek

Megújult az Apolló mozi Debrecenben

Apolló mozi, Debrecen
Apolló mozi, Debrecen

Megújult a 105 éves debreceni Apolló mozi: a város egyetlen art mozija másfél hónapos szünet után péntektől fogadja ismét a látogatókat – jelentette be a mozit üzemeltető Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezető igazgatója a helyszínen sajtótájékoztatón.

Bódor Edit elmondta: teljesen megújult az épület elektromos és klímarendszere, a jegypénztár, a büfé, a mosdó, modernizálták a gépházat és kényelmesebbé tették a székeket.

Széles Diána, Debrecen alpolgármestere a város fontos kulturális intézményének nevezte az Apolló mozit, ahol a jövőben egy kávézót is kialakítanak.

Az alpolgármester emlékezetett rá, hogy a Főnix Kft. 2004 óta üzemelteti az Apolló mozit, azóta Debrecen egyetlen art mozijában megsokszorozódott, és tavaly már meghaladta a 83 ezret a látogatók száma.

A filmszínház 2005 óta tagja a Europa Cinemas nemzetközi hálózatnak, amelynek több mint 1200 tagmozija van. A debreceniek joggal lehetnek büszkék arra, hogy az Apolló évről évre kiérdemli az art mozi besorolást – mondta Széles Diána.

A Hetedik alabárdost Debrecenben forgatták

Fejér Tamás, az Apolló mozi vezetője a mozi idei programkínálatából kiemelte a Szemrevaló fesztivált, amelyet október 2-6. között a Német Kulturális Fórummal közösen rendeznek.

Magyar filmek az Apolló mozi nyitányán

Díszelőadás keretében mutatják be a Csokonai Színházban forgatott Hetedik alabárdos című filmet, október 15-én lesz a 2. Európai Art Mozik napja, október 18-án pedig a Malter Fesztivál díjátadójának ad otthont az Apolló.

Októberben folytatódnak az Európai filmművészet nagyjai című filmklub vetítései, mindenszentek éjszakáján pedig második alkalommal retteghetnek a horrorfilmek kedvelői A félelem éjszakája című vetítésen – sorolta Fejér Tamás. Hozzátette: novemberben az őszi fesztivál keretében négy színházi felvételt is műsorra tűznek, és díszelőadáson mutatják be az Ambrus Attila életét feldolgozó, A viszkis című, Antal Nimród rendezte magyar filmet az alkotók jelenlétében.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com