Hírek

Megvan, ki lesz Will Smith utódja a Kaliforniába jöttem feldolgozásában

A Peacock kiadta az első előzetest a Kaliforniába jöttem (The Fresh Prince of Bel-Air) új verziójához, amely a ’90-es évek ikonikus várva-várt újragondolása. A közelgő, szimplán Bel-Air címen futó reboot az előzetes alapján arról biztosít minket, hogy az eredeti sit-com után az új feldolgozás komolyabb alaphangot fog megütni.


Hirdetés

A Will Smith számára a sikert elhozó Kaliforniába jöttem feldolgozásában Jabari Bankst láthatjuk majd a főszerepben. A fiatal színészt, akinek ez lesz az első komolyabb szerepe, maga Smith – aki az új sorozat producere is – kértre fel. Az alapszituációm ugyanaz: a bűnbandákba keveredő fiatal Will Philadelphiából Kaliforniába költözik a nagybátyjaihoz, hogy újjáépítse életét. Az előzetes látványos és igencsak szokatlan, hiszen nem kapunk konkrét jeleneteket a sorozatból. Helyette a főszereplőt látjuk, ahogyan a vízben úszva körülveszik azok a tárgyak, amelyek fontos szerepet játszanak az életében.

Mindeközben pedig Will Smith-t halljuk, amint a The Fresh Prince of Bel-Air nyitódalának szövegét meséli el. Ennek pedig ebben a tálalásban egészen más felhangja lesz, kiemelve, hogy a reboot mélyebben fogja boncolgatni az eltávolodás és egy élet újjáépítésének nehézségeit. A komikus eredeti után tehát egy drámaibb feldolgozást fogunk kapni a Bel-Air képében.

A Bel-Air egyórás epizódokból fog állni, és a Peacockra érkezik majd 2022-ben, még nem tudni, azon belül pontosan mikor. Az alkotók ráadásul annyira bíznak a sikerben, hogy már a második évadot is berendelték – írja a Collider. Az új sorozatban szerepel még Cassandra Freeman, Adrian Holmes, Olly Sholotan, Akira Akbar, Coco Jones, Jimmy Akingbola, Jordan L. Jones és Simone Joy Jones.

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés