Hírek

Megvan, ki váltja Armie Hammert Taika Waititi új filmjében

Armie Hammert újabb projektből teszik ki korábbi botránya miatt. A Waititi írta és rendezte Next Goal Wins pedig megtalálta az utódját.

Ezúttal Taika Waititi válik meg Armie Hammertől, akiről még tavaly január végén derült ki, hogy megbotránkoztató üzenetváltásokat folytatott több nővel is, illetve korábbi barátnői is erőszakos és ijesztő képet festenek a színészről. Ilyen botrányokat pedig nem igen lehet túlélni Hollywoodban.

Most a Next Goal Wins című igaz történetet feldolgozó sport vígjátékból került ki, helyébe pedig Will Arnett lépett.

A színész olyan alkotásokból ismerős, mint Az ítélet: család, a LEGO-kaland filmek vagy a BoJack Horseman. Waititi érkező filmje ráadásul nagyobb szerepet ruház majd rá, mint azt eredetileg tette volna Hammer esetében.

A vígjáték egyébként egy szamoai focicsapatról szól, amelyet sokan a legrosszabbnak tartottak a világon, amíg el nem jött a 2014-es világbajnokságra való felkészülés. A most csatlakozott Will Arnett mellett szerepel még benne Michael Fassbender és Elisabeth Moss is.

Persze nem ez az egyetlen alkotás, amely elbúcsúzott Armie Hammertől.

A keresztapa készítését feldolgozó sorozat, a The Offer is megvált tőle tavaly. Ebben a kultikus film producerét alakította volna: őt most Miles Teller formálja majd meg.

Ezen projektet mellett a legújabb Poirot-film is megsínylette, hogy Hammer az egyik főszereplője. A Kenneth Branagh rendezte alkotás Agatha Christie egyik legizgalmasabb regényét, a Halál a Nílusont dolgozza fel olyan további sztárokkal, mint Gal Gadot, Annette Bening, Emma Mackey, Rose Leslie és Letitia Wright. Az adaptáció évek óta kész, ennek ellenére csak most februárban kerül majd a mozikba. És noha a koronavírus miatt is érthető a csúszás, ennek egyértelmű oka a bukott színész helyzete is.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com