Hírek

Mendes szakít James Bonddal

Spectre-PosterSam Mendes, az utóbbi két James Bond-film rendezője közölte, hogy nem akar több filmet forgatni a 007-es ügynökről az után, hogy októberben bemutatják Spectre című filmjét.

„Már a legutóbbi film forgatása előtt is nemet mondtam a folytatásra, aztán mégis megcsináltam, és barátaim pellengérre is állítottak emiatt. De úgy vélem, hogy itt a vége. Nem gondolom, hogy még egyszer végig mennék ezen az úton. Az embernek mindent félre kell tennie ilyenkor” – mondta a BBC rádiónak a brit rendező, aki a 2012-ben bemutatott Skyfallt és az októberben mozikba kerülő Spectre című filmeket rendezte.

Utóbbi alkotói a múlt héten jelentették be, hogy október 26-án Londonban rendezik a mozi világpremierjét. A filmben Daniel Craig immár negyedszer alakítja őfelsége ügynökét.

Sam Mendes hangsúlyozta, hogy a Spectre és a Skyfall készítésébe öt évet öltek bele.

„A Spectre nagyobb film, mint a Skyfall, hatalmas elkötelezettséget kívánt. Ám egy Bond-film forgatása mindig nagy figyelmet követel” – tette hozzá.

A Spectre-t Londonban, Mexikóban, Olaszországban és Marokkóban forgatták, és több mint ezer ember vett részt szereplőként és stábtagként a készítésében – fedte fel Mendes.

A filmben Daniel Craig oldalán ott lesz Christoph Waltz, Lea Seydoux, Andrew Scott, Naomie Harris, Ben Whishaw, Dave Bautista, Monica Bellucci és Ralph Fiennes.

A 24. Bond-film középpontjában a kém gyerekkora és legelső küldetése áll. Mendez korábban arról beszélt, hogy ebben a történetben bontakozik ki a Ralph Fiennes alakította M, a Naomie Harris által megformált Moneypenny és a Ben Whishaw játszotta Q karaktere is.

Mendes a BBC-nek elmondta azt is, hogy befejezték a film dalának felvételeit, azt azonban nem volt hajlandó elárulni, hogy ki énekli azt. „Nem kell sokáig várni arra, hogy megtudják” – fűzte hozzá.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com