Hírek

Chappaquiddick előzetes – Az igazság a 69-es Kennedy-botrány mögött

Chappaquiddick címmel érkezik John Curran rendezésében a Ted Kennedy botrányát bemutató igaz történetre épülő film. A 69-es autóbaleset új megvilágításba kerül. A főszerepben Jason Clarke.

1969-ben Edward (Ted) Kennedy hazafele tartott egy partyról a Chappaquiddick szigeten, amelyet a testvére korábbi kampányán dolgozók tiszteletére tartottak. Az autóban vele volt Mary Jo Kopechne, akivel állítólag pusztán szakmai volt közöttük a viszony. Amikor azonban egy kisebb hídhoz értek, Kennedy elveszítette uralmát a jármű felett és az autó a vízbe hajtott. A 62 óta szenátori pozícióban dolgozó Kennedy később azt mondta, több alkalommal is visszaúszott az autóhoz, hogy megpróbálja kiszabadítani Kopechne-t, de mindhiába. A férfi aztán kimászott a partra és hazament anélkül, hogy értesítette volna a hatóságokat meg úgy bárkit is, hogy segítsenek az akkor még élő nőn. Másnap ugyan felhívta a rendőrséget, de Kopechne holttestét addigra már megtalálták.

A botrány hatalmas volt, hiszen minden tagadása ellenére, a nyilvánosság szentül hitte, hogy ittas vezetésről volt szó, sokan pedig kételkedtek abban is, hogy Kennedy valóban mindent megtett-e a nő megmentéséért. Igaz ugyan, hogy két hónapos börtönbüntetésre ítélték, de csak felfüggesztett minősítésben, azaz ténylegesen nem kellett börtönbe vonulnia. Mindennek ellenére Edward újra indult és meg is választották, egészen 2009-es haláláig szenátorként működött.

A Chappaquiddick című film ezt az esetet dolgozza fel, illetve a nyomozásra és a Kennedy családra fókuszál majd.

A filmet John Curran rendezte és Andrew Logan írta. Jason Clarke mellett pedig szerepel még benne Kate Mara, Ed Helms, Jim Gaffigan, Clancy Brown, Taylor Nichols, Olivia Thirlby és Bruce Dern.

A Chappaquiddick 2018 áprilisában érkezik az amerikai mozikba, magyar forgalmazásáról egyelőre nem tudni.

Avatar

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya