Nincs kategorizálva

Michael Arndt írja az új Star Wars forgatókönyvét

Nemrégiben röppent fel a nagy vihart kavaró hír, miszerint a Disney megvásárolta a Lucasfilmet, ezzel együtt pedig a Star Wars filmek jogait, melyekkel rögtön élni is kívánnak: 2015-ben érkezik a Star Wars Episode VII. Az első valóban biztos információ a filmmel kapcsolatban a forgatókönyvíró kiléte. A starwars.com végre nyilvánossá tette, hogy Michael Arndt fogja írni az új részt.

Az Oscar-díjas forgatókönyvíró nevéhez eddig eddig ugyan csak két befejezett alkotás köthető, de azokkal széles körben sikerült elismerést szereznie. Ezek nem mások, mint az A család kicsi kincse − ezért kapta meg 2006-ban a legjobb eredeti forgatókönyvért járó kis szobrocskát − és a Toy Story 3 −melyért díjat ugyan nem, de több jelölést is bezsebelt.

Az előkészületek már folynak, akárcsak a történetre vonatkozó megbeszélések Kathleen Kennedyvel és George Lucasszal. A további munkatársakról egyelőre még nincsenek információk, a találgatások viszont rendíthetetlenül zajlanak. A két fő vitatéma jelenleg, hogy Harrison Ford vajon visszatér-e Han Solo szerepében, illetve hogy kinek kéne megrendeznie az új trilógiát? Erről pedig íme két korábbi cikkünk:

Lucas az apád! – avagy ki rendezze a Star Wars 7-et?

Star Wars Episode 7 – Rendező: Matthew Vaughn?

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com