Hírek

Michael Caine imádja a The Crownt, épp első thrillerén dolgozik és fogalma sincs, miről szól a Tenet

Michael Caine egy friss interjúban beszélt a Tenetről és Nonalről, készülő könyvéről és arról, miket szeret nézni.

A The Hindunak adott interjút a napokban a kétszeres Oscar-díjas színészóriás, aki 87 évesen is igen aktív. Michael Caine-t utoljára két éve láthattuk A tolvajok királyában, de idén is érkezett már filmje, csak sajnos nem a hazai mozikba. Pedig Brenda Chapman családi alkotása, a Come Away egy szívet melengető mesének tűnik Alíz és Pán Péter karaktereinek összerakásával. Caine mellett ráadásul Angelina Jolie és David Oyelowo vezetik a stáblistát, úgyhogy reméljük, egyszer hozzánk is eljut a film.

Ezeken felül pedig ha minden jól megy, és ha a koronavírus miatti csúszások nem érintik súlyosan a színész filmjeit, akár másik öt alkotásban is láthatjuk őt még idén. Az érkező alkotások között is természetesen a legizgalmasabbnak egyelőre Christopher Nolan Tenet című filmje ígérkezik, amely egyelőre úgy tűnik, tartja a július közepi premierdátumot. Caine egyébként az interjúban elmondta, hogy a mai napig nem tudja, miről is szól a film; Nolan ugyanis csak a forgatókönyv azon lapjait adta át neki, amelyben ő szerepel. A színész azt mondta, hogy mindössze egy napig forgatott és csak John David Washingtonnal dolgozott együtt. A nagy titkolózás egyébként az egész projektre kiterjed. Hiába az első előzetes, a Tenet története még mindig elég homályos, ráadásul anno az egyik főszereplő Robert Pattinson is csak egy szobába zárva olvashatta el a forgatókönyvet.

Caine egyébként nagy múltú munkakapcsolatot ápol Nolannel, hiszen amióta először közösen dolgoztak az első Batman filmen, a színész azóta egy rövid dokumentumfilmen kívül a rendező összes alkotásában szerepelt. Még a Dunkirkben is kapott egy narrációs szerepet. Filmes berkekben Nolan szerencse kabalájának számít a közel 90 éves színész.

A Tenet mellett érkezik egy családi fantasy, a Four Kids and It, egy Twist Oliver-feldolgozás, egy középkori történelmi dráma (Medieval) és egy vígjáték-dráma is, amelyben egy idős írót alakít, aki utolsó könyvturnéjára indul. Ez esz a Best Sellers, amelyben Aubrey Plaza csatlakozik a színészhez.

Ha pedig az egyszerre futó filmes projektek ne lennének elegek, Caine életében először nekiült, hogy fikciós könyvet is írjon a számos életrajzi alkotást követően. A színész elmondása szerint már nem igazán olvas nehéz szépirodalmat, inkább a thrillerek és a krimik érdeklik. Ezen a vonalon maradva érkezik első thrillere is, amely az If You Don’t Want To Die (Ha nem akarsz meghalni) címet viseli majd.

Kingsman-hét: Alfie örök – Michael Caine vígjátékszerepei

Amikor pedig se nem ír, se nem dolgozik, szívesen néz sorozatokat a filmes ikon. Elmondása szerint az Amazon Jack Ryan-sorozata nagyon megfogta őt, ebben egyébként John Krasinski alakítja Tom Clancy híres karakterét. De ami talán ennél is jobban elvarázsolta az angol színészt, az a Netflix The Crown című showja. Ugyan még csak néhány részen van túl, állítása szerint minden alkalommal tanul valami újat a brit királyi családról, holott azt hitte, ha valaki, akkor ő mindent tud II. Erzsébetről és a családjáról.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.