Hírek

Napfényes horror az Örökség rendezőjétől – Midsommar előzetes

Ari Aster svéd folk-horrorral tér vissza, a Midsommar főszerepében Florence Pugh.

Ari Aster nem sokat pihent: alig egy évvel a megosztó, de a kritika által felmagasztalt Örökség (Hereditary) után újabb poszthorrorral jelentkezik. A film főszereplője egy vakációzó pár, akik egy svéd faluban nyaralnak. A kirándulás azonban egyre rémisztőbb fordulatokat vesz a helyi lakosságnak köszönhetően, akikről kiderül, hogy szektások.

A midsommar egyébként svédül a nyári napfordulót, az év leghosszabb napját, azaz Szent Iván-éjt jelenti, a szimbolikus dátumhoz pedig rengeteg népi hagyomány kötődik világszerte. Az előzetesben megjelennek a svéd ünnepi kellékek, azaz a mezei helyszín, a virágkoszorúk, a májusfa és a körtánc, a népviselet. Csakhogy a békés külsőségek és a napfényes helyszín ellenére valahogy mindegyik nyomasztó árnyalatot kap.

A Midsommar előzetese kicsit olyan, mintha Jancsó Miklós horrort rendezett volna. Florence Pugh mellett egyébként olyan fiatal színészek szerepelnek benne, mint William Jackson Harper, Will Poulter és Jack Reynor.

Az A24 stúdió filmje augusztus elején kerül az amerikai mozikba, várhatóan a magyar premier is ekkoriban lesz. Te várod már a filmet?

Avatar

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya